A Homo erectus több mint egymillió évig jól elvolt gyakorlatilag ugyanazzal az egy technológiával: szakóca. Mi ez, ha nem "maradiság"?

A pókok évmilliók óta ugyanúgy szövögetik kerek hálóikat, talán ők is „maradiak”? Ez a maradiság egy emberi, antropomorf kategória, evolúciós értelemben tudományos értéke kérdéses. Az evolúció mércéje a fennmaradásra való képesség. Amennyiben egy élőlénynek egy bevált módszere, technikája van létének fenntartására, s a körülmények sem változnak olyan módon, hogy ez a technika ne lenne alkalmas erre, akkor nincs oka a lénynek újabb és újabb innovációkkal próbálkozni. Illetve, ha ilyen próbálkozások (mutációk) vannak, akkor azt a természetes szelekció nem részesíti előnyben, hiszen a meglévő készségek éppen eléggé biztosítják a fennmaradást. Tehát ilyen esetben az evolúció inkább a „maradiságot” támogatja, mint a fölösleges próbálkozásokat, amik inkább csak szörnyszülötteket és félesikerült megoldásokat hoznak, a jól beválttal szemben.

Ilyen szempontból a Homo erectusnak is volt egy olyan hosszú időszaka, amikor a meglévő testi adottságai, valamit az addig elért innovációi (tűz használat, kő és fa eszközök) elég jó szinten biztosították fennmaradását, olyannyira, hogy el is terjedt több kontinensen. Ezen időszakban és körülmények között, tehát semmilyen evolúciós nyomás nem nehezedett rá olyan irányban, hogy változtasson technikáján és viselkedésén.

Persze, amennyiben egy ilyen időszak túlságosan hosszú, akkor előfordulhat, hogy az adott lény készségei, adottságai kissé „bemerevednek”, az említett evolúciós okokból. Ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy egy erőteljesebb környezeti változásra nem tud megfelelően reagálni, s kihal.

A Homo erectusra szerintem nem igazán illik ez az elmerevedés, hiszen végül is bizonyos innovációkat végrehajtott, s ezekkel igen sikeressé is vált; sokkal sikeresebbé, mint addig bármelyik emberszabású rokona, amit mutat széles körű elterjedése. Az, hogy annyi ideig megőrizte ezeket az innovációkat, s nem is változtatott rajtuk, nem a maradiságát és lustaságát mutatja, hanem azt, hogy ezek – az adott időszakban és körülmények között – megfelelőek és elégégesek voltak ahhoz, hogy fennmaradhasson.

Emellett a fejlődésre való képességét az is bizonyítja, hogy az agytérfogata, ha nem is kirobbanóan, de folyamatosan emelkedett, ami nyilván mentális képességeinek fejlődésével is együtt járt.

S végül, de nem utolsósorban, az is bizonyítja fejlődőképességét, hogy belőle alakultak ki a még innovatívabb változatok (neandervölgyi, mai ember), akik már magasabb szintre vitték az eszközkészítést, s mentálisan is tovább léptek.

A Homo erectus, a maga idejében és körülményei között egy „életrevaló” élőlény csoport volt, s egyáltalán nem úgy kell rájuk gondolni, mint amit az említett cikk sugall, vagyis hogy maradi, lusta és buta volt, hanem sikeres ősünket kell bennük tisztelnünk.