grálizidor Creative Commons License 2018.08.15 0 0 321

A németóvári halomsír

Az igazi úttörője a németóvári Árpád-sír kutatásának Enea Lanfranconi, olasz mérnök volt, aki utóbb Pozsonyban telepedett meg, és 1894 júniusában a Pester Lloydban megjelent cikkében a lelőhely mellett kardoskodott. Érvelése szerint a közelben található Szent István korabeli, Szűz Mária tiszteletére épült templom, valamint a Dunába ömlő forrás megfelel az Anonymusnál olvasottaknak, így Árpád sírját itt kell keresni. Attila városa pedig nem más, mint maga Carnuntum, amelyet szerinte már a korabeliek is Attila központjának neveztek. Lanfranconi kutatásairól később, a pozsonyi csata évfordulóján kirobbant viták kapcsán 1907. február 10-én a Pesti Hírlap, öt nappal ezután pedig a Magyarország című folyóirat is hírt adott. 1912-ben Szombathelyi József vezetésével a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei megásták a kérdéses kurgánt, azonban átfúrását nem fejezhették be, mert kutatóárkuk oldalfalai egyszerűen beomlottak.

   

Előzmény: grálizidor (318)