Korinthosz160 bringás kíséret. Összefoglaló.

 

Már hónapokkal ez előtt felvetődött, hogy ha majd egyszer Gurtnis Spártában fut, esetleg én lehetnék a kísérője. Ahhoz, hogy ezt a lehető legjobban tegyem, kellett legalább egy olyan alkalom, ahol kiderülhet, hogy hogy tudunk együtt dolgozni.

 

Erre volt jó az idei Korinthosz 160 és arra, hogy végre közelről láthassak egy igazi ultra versenyt.
A verseny napján a 13 órás rajt előtt, kb. 10 óra után találkoztunk Szekszárdon. Gurtnis a párjával, Krisztával jött, aki a tervek szerint autóval vitte azokat a cuccokat, amire a következő szakaszon nem volt szükségünk. Itt az elején tisztáztuk azt is, hogy Gurtnis fog futni és én leszek a biciklis kísérő, mert fordítva elég hamar feleslegessé válna az autós kíséret. :)

 

A rajtig nekem szabadfoglalkozás volt, a versenyzőnk pedig elment, hogy megigazítsa a sminkjét.
A versenyközpontban addig a résztvevők ilyen dumáit hallgattam.

 

- Szeva! De régen láttalak!
- Szia! Tényleg rég volt. Cigit hoztál?

 

Bringás kísérő a futójának:
Ha normális sebességgel tudnál futni, akkor már éjfélre visszaérhetnénk Szekszárdra! :)

 

Hihetetlen társaság jött össze egyébként, pedig én nem is igazán ismerem az ultrafutás neveit, tehát a nagy részüktől meg sem tudtam lepődni. Ott volt Lőw András (régi, Futóbolond időkben találkoztam vele először), aki eddig, ha jól tudom 20 alkalommal teljesítette a Spartathlont.

 

Ott voltak egy csomóan az Ultra című filmből. Mondtam is Gurtnisnak, hogy egy csomó híres színésszel fog együtt futni. :)

 

A rajt előtt tisztáztuk, hogy mire lehet tőlem számítani, mert fontosnak tartottam elmondani, hogy semmibe nem akarom Gurntist belehajszolni. Ehhez sokkal jobban kellene őt ismernem és tudni minden rezdüléséből, hogy tényleg baj van-e vagy csak egy kis hullámvölgyről van szó.

A fentiek miatt nem akartam felszólítani semmikor gyorsabb haladásra és fékezésre is csak akkor, ha túlságosan eltérne az előzőleg kinyomtatott tervtől.

A rajthoz felsorakozott az összes harcos. Nagyon meleg volt, de látszólag ez senkit sem érdekelt. Nagyon elszántak voltak.
Elindultak és minket, bringásokat egy másik úton vezettek el az első ellenőrzőpontig, ami arra volt jó, hogy ne tudjam meg, hogy milyen brutál emelkedő vár ránk a célba érkezés előtt.

Az ellenőrzőpontnál már rendesen izzadtak a résztvevők. Nem számoltam, hogy Gurtnis hányadik helyen volt ekkor, mert tudtam, hogy nem érdekli, csak a Spartathlon kvalifikációs szintidő teljesítése a célja.

Ez utólag azért is érdekes, mert nem tudtam, hogy Gurtnis milyen szintet képvisel az ultrafutók táborában. Tudom, hogy hihetetlen sokat tud felfoghatatlanul alacsony pulzuson futni, de sokszor olyanokról beszél, aki még nála is jobb, tehát simán elhittem, hogy sokan vannak nála jobbak...
Hát, eléggé szűk és szerintem egyre szűkebb lehet ez a halmaz... ;)

 

Szóval, az első pont után beálltam mögé és elindultunk a közös úton.
Azt beszéltük meg, hogy 20 percenként jelentkezem nála valami frissítéssel és majd eldönti, hogy mit adjak neki. Mivel baromi meleg volt, indítványoztam, hogy ennél sűrűbben fogom őt nyaggatni és még mindig mondhat nemet a frissítésre, de inkább ne felejtődjön el.

Ez a módszer be is jött. Az első két órában nem akart enni, csak ivott. Ez nekem furcsa volt, de nem akartam a kialakult frissítési szokásaiba beleszólni.
Adtam amit kért, fogytak az ellenőrzőpontok és a km-ek.

Közben, ahol lehetett összetalálkoztunk Krisztával, aki nagyon profin összeállította két hűtődobozba, amit a kormánykosárban hordtam, hogy mire lehet szükség.
Nagyon pontosan számon tartotta, hogy mikor mire van szükség és egyszer még szólt is Gurtnisnak, hogy egy pöttyet vegyen vissza, mert 7 percel gyorsabb a tervnél.

 

Az ilyen találkozásoknál kicseréltük a kiürült üvegeket, én is frissítettem. Igyekezni kellett, mert Gurtnis csak pillanatokig állt meg az egyes pontokon és már rohant is tovább.
Én még sziesztáztam volna néhol, de nem lehetett, mert állandóan siettünk valahova... :) Volt olyan pont, amit elhagyva kb. 10 percig tekertem sovány malac vágtában, hogy utolérjem. A sötétben ez kissé ijesztő volt, mert én nem kitűnő tájékozódó képességemről vagyok híres és baromi nagy gáz lett volna, ha miattam nem sikerül Gurtnis terve.

Ezek után igyekeztem még jobban rátapadni. Tényleg nem volt egyszerű. Ezeknél a frissítőpontoknál láttam először, hogy milyen erő van benne. Amikor együtt futunk, mindig csak az alacsony pulzusát tudom csodálni, itt a sebességét is lehetett.

Szinte eseménytelenül teltek a km-ek. Néha beszélgettünk egy keveset, de igyekeztem ezt minimálisra csökkenteni. Ez volt az egészben a legnehezebb. :)
A beszélgetés azért volt jó egyébként, mert lehetett látni, hogy mennyire van Gurtnis éppen olyan ponton, amikor hagyni kell inkább és csak a frissítéssel nyaggatni.

 

7 óra körül értük el Baját. Itt még kellett tekeregni egy keveset, hogy féltávhoz érjünk. Kezdett sötétedni és Long ekkor küldött üzenetet, amiben tájékoztatott minket, hogy kezdhetünk félni a vihartól. Én el is kezdtem. :)

 

Féltávnál csatlakozott Krisztához az egyik frissítésnél Maráz Zsuzsi, aki valósággal visítva örült, amikor meglátta Gurtnis mozgását. Tényleg hihetetlenül friss és energikus volt 80km után is.

 

Visszafordultunk és elkezdődött az út a sötétben.
Mivel Gutnis előre szólt, hogy nem akar nagy reflektort, elhoztam a kisebbik fejlámpámat is, aminek nem olyan brutál a fénye. A botlósabb, erdei részen mellette mentem és megkérdeztem, hogy nem zavarja-e az ő fejlámpájához képest erősebb fény, de jól elvolt vele.
Itt kezdtem észrevenni, hogy még mindig előzgetünk és a fordulóban alig voltak előttünk néhányan.

 

A visszafelé út eleje is szinte eseménytelenül telt. Ő "természetesen" nagyon jó állapotban volt, de nekem kellett egy magnézium, mert elkezdett görcsölni a vádlim. Rájöttem, hogy eszegettem én a váltópontokon, de az izzadás miatti sóveszteségre nem gondoltam. Elkezdtem sós paradicsomot enni a pontokon, így teljesen visszatért belém az élet és újra teljesen oda tudtam figyelni a feladatomra. Közben megittam két RedBullt, amitől az álmosságom is elmúlt.

 

Keselyűsnél volt egy kitérő, amit oda-vissza kellett megtenni. Visszafelé összefutottunk az akkori negyedik helyezettel. Gurtnis mondta, hogy ha utolér minket, akkor ő sétára vált, hogy hamarabb el tudjon menni a srác és ne legyen belőle versengés, mivel csak a szintidő érdekli.
Később, egy hosszú egyenesben láttam, hogy inkább távolabb került tőlünk a srác és, ha jól emlékszem, eléggé lihegett is, amikor találkoztunk. Mondtam is Gurtnisnak, hogy ne élje bele magát nagyon a sétába, mert szerintem nem éri utol senki. :)

 

Azt hiszem Bogyiszló környékén volt két kutyatámadásunk. Az első hamar visszament telepet őrizni, de a másik Gurtnis felé rohant és elég közel is ment hozzá. Sikerült ordítással elzavarni. Később ebben a jó kis támadástól félő hangulatban ráordítottam egy bokorból kiugró macskára is, amitől csak Gurtnis ijedt meg, de legalább felébredt kicsit. :)

Kb. ezen a részen volt, hogy a tempója semmit sem csökkent, csak a pulzusa, így koffein tablettát is vett be. Volt némi emésztési problémája is, de megoldotta.

 

Amitől én eléggé megijedtem, de nem akartam ezt mutatni, az a lába állapota volt. Egyszer műsoron kívül megállt, (amit nem szokott) és megnézte a lábát. Azt mondta, hogy szerinte leesett néhány körme és pukkannak a hólyagok is... egy segítő azonnal biztosította is róla, hogy így nem fog beérni. Mondtam a segítőnek, hogy baromi nagy tévedésben van.

 

A későbbiekben nem nagyon érdeklődtem a lábai állapotáról, mert engem az ilyen inkább csak hátráltatna, ő pedig azt mondta, hogy apróságokkal nem foglalkozik. Ennyiben maradtunk. :)

 

Szekszárd felé fordulva sokszor láttuk a közeledő vihart, amit Long emlegetett. Időről időre megnéztem a radarképet, úgy tűnt, hogy megússzuk eső és villámok nélkül, de az ég szinte folyamatosan villogott. Nem volt megnyugtató így a gáton sportolni...

 

Visszafelé Szekszárdra jött a "kedvenc" részem. Ez olyan út, hogy általában töltésen vezet, földút és autók nyomvonalán kell futni baromi hosszan.
Próbáltam itt is Gurtnis mellett menni, hogy legalább lássa a buckákat, de ennek a résznek nem akart vége lenni. Itt nekem volt egy kis holtpontom. Nem fizikailag, csak már baromira untam, hogy állati erősen kell a laza, hepe-hupás talajon a kormányt szorítani. A megpakolt kosár elvitte a kormányt és még vakarózni se nagyon tudtam, mert akkor azonnal kimentem a nyomvonalból.

 

Baromira örültem, amikor ennek a résznek vége lett, de itt jött a "domb".
Gurtnis megkért, hogy ne menjek a bringás útvonalon, hanem itt is kísérjem el. Mondjuk, rábeszélni sem tudott volna arra, hogy ne menjek vele, de ez a meredekség meglepett. Az egyik bukkanón ki akartak esni a cuccok a kosárból és amikor elkaptam, majdnem elzakóztam. Kicsit lemaradtam Gurtnistól, aki hihetetlen erőltetett menetben tolta hegynek fölfelé kb. 158km futás után.
Nagy nehezen utolértem, amikor meg rohadt buckás rész következett. A kormánykosár miatt itt nem tudtam nyeregben maradni. Leszálltam és igyekeztem tolni, de csak távolodott tőlem fölfelé.
Szerencsére volt olyan rész, ahol vissza tudtam szállni a nyeregbe, így újra utolértem.
A legmeglepőbb az volt, hogy ezen a részen is képes volt csak az igazán meredek emelkedőkön sétálni, a dombok vége előtt, ha lankásabbra váltott az út, újra futott fölfelé is. Soha nem várta meg, hogy vége legyen a dombnak mindig a vége előtt futásra váltott.

Komolyan nem emberi, ahogy tolta. A célegyenes előtt is volt egy igen meredek utca, amit szintén végigfutott. Megkapta a névre szóló célszalagját és azzal futott be a hivatalos célterületre.
Alig tudtam megszólalni, hogy gratuláljak neki.

Én még ekkora küzdőt nem láttam. Óriási élmény volt, hogy ott lehettem vele. Nagy erőt ad. Biztosan sokszor eszembe fog még jutni versenyeken, amikor kissé elpilledek és inkább hisztizek egy sort, ahelyett hogy úgy tolnám, ahogy ő. Csöndben, elszántan és rendületlenül.

A végén, amikor már tudta, hogy meglesz a Spartathlon kvalifikáció, ezzel a célja teljesül, akkor sem lassított. A Napnak esélye sem volt a célba érkezése előtt felkelni. Csak elképzelni tudom, hogy ekkor már hogy fájhatott a lába, de egyáltalán nem látszott rajta.
Csináltam a futásáról a verseny elején és a végén is videót. Tényleg alig látszik rajta, hogy mennyit futott a két felvétel között.

 

NAGYON KÖSZÖNÖM, hogy részese lehettem ennek a számomra tökéletesen hihetetlent teljesítménynek!

 

Magamról:
Szerencsére az utóbbi időben sokat bringáztam, így fizikailag semennyire nem viselt meg a dolog. A fenekem is bírta a sok ülést. Egyedül a kormánykosár miatti kormány szorongatás ártott meg, amitől még most is zsibbad a hüvelykujjam vége. A nyakam a verseny végére eléggé beállt, mert ezzel irányítottam a világítást, hogy mindkettőnknek jó legyen a keréknyomos szakaszon.
Azért, utólag örülök, hogy Gurtnis ennyire gyors volt. Nem sportoltam még soha 16 órán és 17 percen keresztül és mostanában nem is tervezem ezt megdönteni. :)
Az majd kiderül, hogy melyik évben megyek Spártába frissíteni. Remélem, jól vizsgáztam. :)

 

 

Video képekkel:

https://www.relive.cc/view/g23579235829