Pasa64 Creative Commons License 2018.08.01 0 0 2912

Ma ismét bebizonyították, hogy súlyosan inkorrekt társaság...
Van nekik ez a "Flip" nevű kamu márkájuk. Kamu, mert eleve hazugságra épül, mivel új, független márkaként reklámozzák, pedig ez nem más, mint a jól ismert Telekom, fapados áron. Akár jó is lehetne, ha bárki telekomos területen válthatna, hogy 3700-ért kapjon tévét, netet és telefont. Mivel ugyanaz a cég és infrastruktúra, így semmi akadálya - elvileg. Merthogy (és ezt eddig is tudtuk) csak ott "érhető el", ahol van konkurrencia. A csattanó pedig most következik.
Édesapámnál régóta csak Telekom van. Ő eddig a 37 csatornás DVB-C kínálatot nézte, de azt ugye lassan leépíti a Telekom. Bedobták a szórólapot, hogy jön a Flip, hívjuk gyorsan az értékesítő munkatársat. Hívtuk is, de azonnal nem tudtak felvilágosítást adni, hogy van vagy nincs Flip. Hogy miért, azt azonnal sejtettük, mivel néhány hete a Digi bejelentette, hogy bekábelezi a házat. Nyilván telekomék kémjei ezt jelentették, tehát nosza, gyorsan csapjunk le néhány emberre ugyanazzal a szolgáltatással, csak olcsóbban. A Digi azonban - mint kiderült - egyelőre mégsem jön, viszont a Telekomnál még nem frissültek ezek az infók. Értékesítő Úr visszahívott, hogy sajnos mégsem lehet Flipet kérni, mert - és most figyeljetek! - csak rézvezeték van apám lakásában. Ez így persze igaz, de a házban már mindenki optikán kapja a dobozos Telekomhoz a jelet, tehát egyszerű szereléssel megoldható lett volna, hogy legyen.
Tehát ha nem jön a Digi, 3700 helyett a duplájáért van csak ugyanaz.
Azon gondolkodom, nem lehetne-e ezzel a sztorival felizgatni a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget? Szerintem ugyanis ez nem más, mint a fogyasztó megtévesztése, plusz monopolhelyzettel való visszaélés. Mi a véleményetek?