Nagy László: Kés

Kívántalak kezembe, kés,
már akkor, már tejfogaim
hullásakor kerestelek,
s hold alatt és tudat alatt
álmodva a fülemüle
fészkében is rádleltem, kés.
Már akkor kinyitottalak,
játék ezüst-istene, kés:
hajnalomból zöld síp visít
és cincog cirok-hegedű
és táncol faragott halál -
Titkaid már ismerem, kés:
olyan vagy te, amilyen a kéz!
Beoltva vadócok tövét
lobbantasz almafavirág-
mennyeket és villámlasz oda,
hol fehérre rohad a vér -
de hánytorgó hajak alól,
éj-terjesztő köpenyek alól
orvul hátba tűzve rezegsz,
orgyilkosok címere, kés.
Kié vagy te - mindenkié,
s nem derül ki: ki volt az a kéz,
és hajnal se lesz, míg nyitott
madárszájú sebek dala
átüt a gyönyörön is, kés.
Kívántalak kezembe, kés,
már nem tudlak elejteni,
szívem fölé vonzod kezem,
virág helyett, Késem - kés.