Lauka Gusztáv

 

 

NŐMHEZ

 

Van még pásztortűz a réten,

A ligetben dall madár,

A tavak fölött cseregve

Vadrucák csoportja száll.

 

Fonnyadó ágon feledten

Még virágot is találsz,

Hogyha künn a szürke ködben

A mezőkön szerte jársz.

 

Későn kél a nap, de fénye

Még üdítő és meleg,

S ha már ő leszállt nyugodni,

Ragyog a csillagsereg.

 

Az esti szél fuvalma is

Rejt még némi illatot,

S szomjatoltón hint a földre

A derült ég harmatot.

 

Jer tehát, éljük világunk,

Hisz korunk már őszre jár,

S nemsokára megraboltan

Int felénk a szemhatár.

 

Beköszönt a tél fagyával

S pusztulásnak nyit helyet,

Illatot, dalt és virágot

S mindent, mindent eltemet.

 

 

Magyar költők 19. szá-

zad. 1., 1886 [554-555.]