Zsonát Creative Commons License 2018.07.03 0 0 43916

Lauka Gusztáv

 

 

A VILÁG

 

Állj meg egy május alkonyon

Künn a szabadban egyedűl,

Midőn a fákon dall zeneg,

S a hűs légbe illat vegyül;

 

Állj meg, s tekints a messzeség

Kékellő távolába szét,

Csak alig mérsékelheted

Majd hullámzó kebled hevét.

 

„Oly szép a világ, oly dicső,

Mily boldog ki sok éven át,

Megháboríthatatlanul

Élvezheti minden javát.”

 

Így szólnak majdan ajkaid,

És kivánsz hosszú életet,

Mely a szerencse útain,

Minden gyönyörhöz elvezet.

 

De menj csak emberek közé,

Lássál gazságot és nyomort,

Lássad mint tart erény felett

A rút vétek halotti tort.

 

Lássad állattá mint fajul

Az ember egy kis érdekért,

Mint nyer sok hízelgő ravasz

Igaz felett jutalmi bért.

 

Kebled – miként a tiszta ég

Ha felleg jő rá – elborul,

S a kitörő öröm helyett,

Csendes leszen, – agg és szorul.

 

S fájdalmas hangon szólsz legott,

„Óh szép a világ, jó, s remek,

Kár – mi boldogságát adná:

Nem olyanok az emberek.”

 

 

Magyar költők 19. szá-

zad. 1. [548-549.]