Lator László

 

 

VALAMI SZÁNDÉK ÉBREDEZ

 

Valami szándék ébredez,

nem mozdulat, csak csöppnyi nesz,

iránytalan, előre-hátra,

indul a nagy, függőleges

sötéttel tele fában.

 

Már gyülekezik, megered,

kitölti az üres teret,

hajszálcsövekben felfelé tör

a formát képzelő meleg

barlangok éjjeléből.

 

Rajzó tervek közt tétovázva

vár, még semmi sem végleges, még

a képlékeny, lágy csontu vázra

csak most mintázza rá a testét.

 

A nyirkos hártyán vérerek

térképe dereng át, alatta

egy bizonytalan lény lebeg,

még gazdátlan, még elhagyatva.

 

Még mérhetetlen ideig

füröszti egy langyos, szelíd,

szívlüktetésü tenger,

mígnem színültig megtelik

paradicsomi szerelemmel.

 

Hosszú, zománckék pillanat,

mikor megjön, s szétcsapja végre

függönyeit a virradat.

 

S kilép a lények seregébe.

 

 

Fellobban, elhomályosul, 1986 [8-9.]