Lator László

 

 

FOLYÉKONY VILÁG

 

Suhogó csendben dombon állsz,

szirmokat ejt a homlokod,

fejed körül az éles szépség

ezüst örvénye kavarog.

 

Hegyek hajolnak púposan,

színek mozdítják szárnyukat,

lágy formák körül tekeregnek

a keményedő vonalak.

 

Tárul a mélység, szétfutó,

egymásba villogó terek.

Fény gyűrűz szálkás fák között,

nyújtóznak zsibbadt gyökerek.

 

Vízként ragyog a csorduló,

meg nem született pillanat.

Folyékony csoda a világ

e folyton mozgó héj alatt.

 

 

Versei és versfordításai, 1948 [13-14.]