Lator László

 

 

JÓSÁG

 

Egyszerűen és átlátszóan

lebegünk a világ dolgai fölött,

mint a súlytalan madarak,

mint a levegő, mint a semmi.

 

Nem akarunk semmit, de éjszaka

vágyaink lila lánggal égnek,

s reggelre megszületnek bennünk

a föld, a nap és az állatok.

 

Mi vagyunk a föld, a nap és az állatok,

a lassú folyók és a messze

hegyek hullámzó éneke,

határtalan alázat.

 

A földért és a fákért és az égért,

az állatokért és az emberekért vagyunk,

a kemény falakon áthatolnak

remegő sugaraink.

 

Megértésünkben felolvadnak a kövek,

az utak összefutnak,

szemeinkből a földre

a jóság szüntelen zuhogása árad.

 

Érezzük ereink lüktetését,

időtlenek, határtalanok vagyunk,

s magunkba oldjuk

az újuló és porladó világot.

 

 

Sötéten, fényben, 1947 [14-15.]