Lászlóffy Aladár

 

 

HOLDLEMENTE

 

Áttetszőn kék –

mindegy, hogy fentről, vagy csak

visszasütve még –

a kerti kép.

Miféle hosszú csend

adott az eszméletnek

idebent

találkozót,

élet-s-halálhozót,

és nyomban

ebben a beálló nyugalomban

a szóból,

ebből a megfoghatatlan

forró, könnyű hóból

építni kezd,

mint odabent a sejtek –

egy szobrot, házat, hangzást,

melyet csak sejtek –

melyre csak vágyom én is

álmosan,

amíg a macska átoson

a kettős kémény mellett,

melyet mint felderengő

égi mellet

a hanyattfekvő tető hagy fedetlen

ebben

az ágyban,

ahol beteljesült vágyban

alszik már

a koraesti nyár

s alatta mint a fű,

minden sima

és halkan-gyönyörű.

 

 

Keleti reneszánsz,

(1993) [90.] (DIA)