Zsonát Creative Commons License 2018.07.03 0 0 43848

Lászlóffy Aladár

 

 

A HAVAZÁS

 

Tegnap még csak úgy, dallam nélkül,

ma már egész szimfóniás,

– szürkés, lila, fehérlik, kékül –

rázendített a havazás.

 

Vak hangjai süket tapintás

csend-illatát öntik felém,

feloldanak mindent a tintás

szép ösvények könyvfedelén.

 

Nyitom a tájat, lapról lapra

öntöztetem a verseket,

mint százszor felhasznált alapra

visszaültetett kerteket.

 

Honnan a hó hamván az áldás,

a gyermek-lelkiismeret,

mely mindent mint egy tiszta, szánkás

almapiros telet – szeret?

 

Honnan a hulló nyelvek, képek,

formák és hangok reggele,

hogy eltakard a már kiégett,

már elmúlt épeket vele?

 

Csak hószirom, babaszirom csak,

szerszámok s fegyverek helyett

mit javítsak vele vagy rontsak

megfagyott ezredek felett?

 

Színekből születik és mégis

fehéren álmodik a kép.

Érzem a hullongó poézis

mindent megváltó erejét.

 

 

Keleti reneszánsz, (1993) [8.] (DIA)