Zsonát Creative Commons License 2018.07.03 0 0 43833

Lászlóffy Aladár

 

 

A TÁVLAT

 

Ahány mezeivirág-féle van –

annyi csillagfajta van.

A végtelenből jövet előtipegnek

gyöngéden, gyönyörűen e testvérpárok.

A csipetnyi bimbókák feje a bolygókra üt.

A margaréták vidám szaturnuszai alól

a ragaszkodás átlátszó sugarai

futnak a mindenség felé –

égi madarak érzik ezeket a szálakat.

A fürtös fehérvirágok csillag-anyjuk

után csipognak.

Láthatatlan hullócsillagokat siratnak

az elnyíló boglárkák, kankalinok.

Zöld, lila, halványkék, rozsdapiros szirmok,

mint elhullatott égi tollak,

billegnek a füvek ujjbegyén:

,,úgysem maradunk sokáig a réten,

elfordul az évszak s üveggömbjével

az égboltra fordulunk mi is –

meglátjátok, majd integetünk fentről…”

A vadrózsa – napokból kicsapó lángok húgocskája,

a rezgőfüvet óriás rengések várják valahol,

s az illatokat nehéz ködszag,

a júniusi frisseséget hallgatag hideg,

a susogást dörejek, ide nem hallszó

zengő gyémántcsikordulások.

Ahány mezeivirág-féle van –

annyi csillagfajta van.

Ahány ember – a végtelenség annyi

külső és belső meredélye készíti, tartja

rokoni öblét, hogy valami nagyot

visszhangjaira vegyen belőle.

 

 

Színhelyek [27-28.]