Gizi aljas Feri Creative Commons License 2018.07.01 0 0 67093

 

Tavaly a kánikulás időszakban vagy háromszor játszottam el azt, hogy éjjel 10kor felültem a bringára és elzúztam Szentendrére. Az első alkalommal megdöbbentett az, amit a bicikliúttal kapcsolatban tapasztaltam az óbudai Főtértől kezdve. 

Ezelőtt a nyár előtt kb 15 éve tekertem erre még édesapámmal talán és úgy emlékeztem, hogy kiváló volt a jelzettség és az út állapota végig. Békásmegyeren a Pünkösdfürdőnél kellett elfordulni Csillaghegy felé és onnan a HÉV mellett ment ki egy remek kerékpáros út Szentendrére.

 

Tavaly este lesokkolt az, hogy az emlékekkel szemben már Óbudán csak és kizárólag az emlékeimre hagyatkozva tudtam követni - mint kiderült - a régi kerékpárút nyomvonalat.

Olyan éjfél felé értem Békásmegyerre, ott meg jött a meglepetés, hogy nem Csillaghegy felé,hanem a dunai gát felé kellett fordulni. Nem értettem. De letértem. Végigmentem egészen Békásmegyer határáig és ott a séd partján elvesztettem a fonalat.  Végül a dizsndzsáson áthurcolva a drótszamarat kibotladoztam a Szentendrei útra és a kalászi körforgalomnál visszatértem a régi, HÉV mellett futó útra.  A sors fintora volt, hogy a dzsindásban összeszedtem egy tövist a hátsó kerékbe, úgyhogy mikor beutottam hajnali egykor Szentendrére már nem tudtam tovább tekerni.

A HÉV hajnali négykor indult a kiírás szerint, úgyhogy lefeküdtem az állomás egyik padjára aludni. De valahogy rössz érzésem volt - biztos,hogy négy?  

Hajnali kettőkor nem bírtam tovább, felkeltem, odamentem a pénztárhoz és elhűlve láttam, hogy bizony hajnali négy, DE BÉKÁSMEGYERRŐL, mert hogy vonal karbantartás...

 

Nem volt mit tenni. fel kellett cihelődni és áttolni a drótszamarat.  Meg sem próbáltam kideríteni, hogy volt az új út, mentem a régin visszafelé. Azonban ekkor már elért a "hajnali részegség" úgyhogy a MOL kút után benéztem a letérést és egy tök vadidegen helyen találtam magam. Újabb dzsindzsa túra után az IVANKA vagy mi nevű irodaház mellett tértem vissza a régi bringaútra.

 

Azóta már tudom, hogy Békásmegyer határánál ahol a Szentendrei út felé kanyarodik az új út jobbra a kis híd után megint jobbra kell fordulni és a Duna partján van végig az új bringa út - meglehetősen elhanyagolt, jelzetlen állapotban.  Őszintén szólva annyira nem gusztusos, hogy én maradok a régi mellett, ami meg sok helyen olyan pupos, hogy garantált a gerinc és csukló masszázs.

 

Nem tudom, ezt miért kellett szétbarmolni, illetve Óbudán hova tűntek a régi jó jelzések...

Előzmény: hörpölin (67086)