Ayanlith Creative Commons License 2018.06.28 0 2 126

Kedves Mindenki!

 

Először is szeretném megköszönni azon keveseknek, akik megőrizve emberi méltóságukat, másokhoz tisztelettel fordulva a témához érdemben és objektívan szóltak hozzá.

Én láttam a darabot, kétszer is, ráadásul friss az élmény, így hozzászólásomat annak tükrében írom.

 

A Billy Elliot musical sok mindent érint, a teljesség igénye nélkül szól az (ön)elfogadásról, önmagunk felvállalásáról, egyén és közösség viszonyáról, közösség és család viszonyáról, apa-fia és anya-fia kapcsolatról, önzetlenségről, a kicsinyességek és káros berögződések elengedéséről, kitartásról. Kiemelten szól arról, hogy az ember vállalja önmagát. Tehát nem arról, hogy legyél más, mint aki vagy, hanem, hogy ha megtalálod magadban, aki vagy, azt merd felvállalni, merd valóban a saját életedet élni. Nem szól azonban szexualitásról. A homoszexualitás annyiban jelenik meg benne, hogy a balettet mint olyat pejoratív értelemben „buzisnak” – a darabban a buzi szó kerül elő elsősorban – tartják, még kezdetben maga a főszereplő is, aki egyébként nem meleg. Elsősorban ebből fakad a bányászok, illetve Billy balettet elutasító magatartása. A darab végkifejlete az én értelmezésemben az, hogy ha „buzis”, ha nem, egyáltalán nem ez a lényeg, hanem az, hogy a fiú született tehetség, és mint olyat mindenképpen támogatni kell, hogy boldogulhasson. A homoszexualitás (megítélése) tehát a darabban a darab lényegiségét tekintve semleges, de – ha valakinek igénye -, értelmezheti akár negatívként is…

 

A darab vége, pontosabban a tapsrend, egy pörgős show, aminek egy pontján minden szereplő tütüben jön fel a színpadra nemtől függetlenül. Ebben van humor, önirónia, (ön)elfogadás és persze magában is egy show elem, nem értem, hogy mi ezzel a probléma, főleg így a 21. század második évtizedének vége felé.

 

Ami az „aggódó” Magyar Idők-cikkeket illeti: felesleges bűnbakkeresés, figyelemelterelés a valós társadalmi problémákról, a (tudományos) objektivitás nélkülözése jellemzi őket. Nem vitát eredményeznek (valószínűleg nem is e célból születtek), hanem az emberek megosztását és ellenségeskedést. E cikkeket olyan szellemiség hatja át és olyan dolgokkal hozakodnak elő a szerzők, amiket már azt hittem, hogy 10 éve meghaladtunk és meg kellett volna haladnunk. Kérem, ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI!

 

Ókovács Szilveszter kezdeti reakciójával, válaszával (Betiltsuk a balettot és Mozartot?) alapvetően azonosulni tudok, és nem találom ellentmondásosnak sem. Kiáll a darabért és főleg a szabad művészetért a saját hatáskörén belül. Az idézett, vezetésre vonatkozó gondolatát is üdvözlöm. Egyrészt méltányosság, másrészt kötelesség, hogy az Opera műfajának gyakorlatilag egyedüli itthoni intézményeként érzékenyen képviseljen és szerepeltessen minél többet abból, ami „az életnek eltagadhatatlanul része”.  Ebbe a halmazba pedig nagyon sok minden beletartozik.

 

A színházból kijőve mindkét alkalommal vidám, táncoló kisfiúkat és kislányokat láttam a színház előtt, a színház szomszédságában elterülő parkban, de még a metróra várva az aluljáróban is. Ez szerintem így nagyon is jól van!