O/O Creative Commons License 2018.06.21 0 0 192950

Na, akkor a tavalyi első Skanzen ultra beszámolóm. Nekem ez a második 6 órásom volt, elsőt Velencén futottam óvatosan 135 bpm-en 55,5 km lett. Skanzenben 2x hosszabb körök, meg némi szint is változatosabb futást ígért.  Csak a Skanzen területén kívül lehetett parkolni, így elég messze volt a rajt, sokan bóklásztak, nem tudták merre kell menni. Esős hűvös idő volt, már a rajtcsomagért sorbaálláskor a vizes fűben  sokaknak cuppogott a lábán a futócipő. Én vízálló cipőt vettem, és esőkabátban futottam, így nem kellett átöltöznöm, zoknit cipőt cserélnem. A pálya a célterületen füves, mélyen felázott volt, az emelkedő és a fordító utáni lejtő aszfaltos jól futható, de az alsó részén a cél előtt van kb. 50 méter macskaköves, nagyon hiányos, gödrös veszélyes szakasz. Emiatt  furcsállom is, hogy idén az OB-t is ide szervezték. Rajt- cél van a legmélyebben ez kemény föld út és füves szakaszon van, majd aszfalt és jön az emelkedő ez közös szakasz, mivel fent a végén van a fordító, itt szembe jönnek a többiek. Ahol szétválik onnan van a macskakő, majd földes út és a fű. Az emelkedő futható, de én a felétől már gyalogoltam rajta 10-20 métereket. Viszont a lejtő rám nagyon jó hatással volt, minden körben frankón visszagyorsított. Ott azt mondták, hogy aki itt 55 km-t fut az síkon simán megfutja a 60 km-t. Szerintiem ez tök nem így van, nekem síkon, ha nem figyelek  szép lassan elfogy a tempó és belassulok. Itt a fordító után jól belendített és a lenti részen is megmaradt a tempó, igaz felfelé lassítottam, sőt gyalogoltam is, de azután újra felgyorsultam. Szervezés, frissítés, minden tök jó volt, és szerintem idén még jobb lesz az OB miatt. Sok fedett beálló van a Skanzen területén pajták csűrök stb. tehát nem áznak el a kísérők sem, fel lehet állítani saját asztalokat, van hely bőven. Talán még élőben eredményeket is lehetett nézni a neten a verseny közben is. Jó hangulat, szalmabálás dobogó, gyors eredményhirdetés. Nekem tetszett az egész.  Ha valamire még kíváncsi vagy kérdezz!

 

Itt a rajtról egy videó, utolsónak indultam kék felső fehér sapka és a zenével bajlódom :)

https://www.facebook.com/100008276915616/videos/2032258197060058/?t=0