Zsonát Creative Commons License 2018.06.18 0 0 43804

László Ibolya

 

 

KÖZNAPI LOBOGÁS

 

Felment a függöny

és az út mögött,

a még szendergő kert alatt,

a kölyökerdő fésületlenül,

a dombtetőre felszaladt.

Ez lent, falu.

Emberek, akik

az ébrenlétnek gyűrűző vizén

révbe ma viszik álmodásaik.

Zörren és szomját oltani

kicsapódik az ablak.

Mögötte nyújtózás ropog.

Vércseként, most fütty csap le a földre,

inteni kár, a harmatékes korsó,

a csend hever már darabokra törve.

Nézzétek ott, táltoscsikóként

szabadul az égre,

a földcsókoló ég kék mezejére

az aranyszőrű nap.

Elbűvölőn szép ficánkolással

száguld be mindent és harsogón harap

kunkori fellegekből.

Mocorog, morog a szekér,

álmában hintó volt megint,

ám most a munka törvénye szerint

asszonyokat visz és kapákat.

Mogorván döccen és maga sem tudja,

hogy így, bíborral aranyozva

ezer hintónál is különb!

Jó reggelt, jó reggelt fiatal világ,

jámbor tehénkék,

kacsák és libák,

csípőtök ringásában erőt,

örömet hordozó asszonyok!

Jó reggelt kölyökerdő,

és tisztaságra szomjazó

levegőéhes ablakok,

jó reggelt, rajta, van munkánk elég,

kezdjük az új napot!

 

 

Köznapi lobogás [8-9.]