Láng Éva

 

 

SZÍVHANGOK

 

csak vágyak, álmok tűnő képe még,

vagy már valóság,

lélegző csoda,

talán remény csak,

mire a soha üres kongása

a lélekharang?

ős árnyak útján sorsok szövete,

sóhajkutakból győzelmi zenék,

mesék csábító tükörképe még

vagy már a lét délibáb talaján

fürkészed kút-mélyű szemét?

fogódzol gondolat-magába rég?

vagy rátapad már, eleven magad,

és sorsa életeddel összeforr,

köldökzsinórnyi utunkon

ahol a kezdet már a vég,

a perc – a kor

öled, karod nem börtöne,

miben szárnyaszegetten sorvad el a rab, –

úgy szeresd,

ahogy neki jó!

engedd repülni!

… s a tiéd marad…

 

 

Vallomások a gyógyí-

tásról, 1971 [419.]