Ladányi Mihály

 

 

ESTI DAL

 

Alattam szalma zizegett,

        de nem lehet jobb puha ágyban.

Bennem metszették az utak

        folyók egymást. Az alkonyat

mindegy, hol ért: olyan nagyon

        testvérük voltam én a fáknak,

        mint most ágrólszakadt.

 

A természet erős tenyér,

        a völgy olyan, akár a vers:

fények szállnak belőle szét,

        hogy aki vándor, arra térjen.

A falu estetájt olyan

        mint egy meleg Arany-idézet.

Tejszag és ételszag között

        pók sző, szunyog sír, mész pereg.

 

Ki a világra éhesen,

        hegyek, folyók testét haraptam,

most ácsorgok, teszek-veszek

        a férfikor rácsai közt.

Már mindig ugyanaz az utca,

        a kilincs ugyanúgy csikordul

az izzadt és feltört tenyérben,

        mely én vagyok.

 

 

Mint a madarak [69.]