Zsonát Creative Commons License 2018.06.11 0 0 43755

Ladányi Mihály

 

 

ÖREG ANYÓKÁK

 

Öreg anyókák ülnek este lenn

a kapunál, ha már elballagott a csorda

s a por mögötte lassanként leszáll.

Fogatlan szájuk ujjukra nyalint

és orsójukon gyűlik a fonál.

Felettük a felhőkócos égen

némán szikráznak fel a csillagok.

 

Néhány tücsök cirrog,

s a nyártól részegült

békák dalolnak harsány

nótát a tóban.

A földön minden jól van.

A tehén kinn az ólban

térdre ereszkedik

s hunyt szemmel tülökszarvu

bikáról álmodik.

A pléh fejőedény

hasán a tiszta holdfény

elringatózik némán

s a szénapadlás-létrán

néhány szál fű remeg,

hogy elballag a szél.

 

Ők bóbiskolnak és beszélgetnek közben,

hogy fáradt kis testüknek jobb volna már a földben.

Mint kaptárba a méhek a virágok porát,

úgy hordják ők ide a falu száz baját,

a hajlott hátú kis parasztanyókák… Ülnek

s a mások életében, gondjában elmerülnek.

Hisz nekik úgy lehet – nem is virrad már holnap.

 

Öreg anyókák ülnek körben, összehajolnak

a kapunál, ha már elballagott a csorda.

Ragyog rájuk az éj templomtornyának gombja,

a teljes, sárga hold.

 

 

Az út kezdete [11-12.]