Zsonát Creative Commons License 2018.06.11 0 0 43730

L. Gály Olga

 

 

TÁVOL VAGY, KEDVES

 

Távol vagy, kedves. Ablakomon

részeg éjjeli lepke verdes.

Szárnya és kemény teste dobol

az üvegen, akár a vonat zakatol

most veled valahol távoli utakon.

 

Puha a párnám, nem szeretem.

Fejed süppedő nyomát nem lelem,

s hogyha keresőn rebben kezem –

üres marad. Sikoltanék, akár az éj,

ha testéhez a gyorsvonat

rohanó tűzkígyója ér.

 

Alszol vajon? Vagy tán te is

lesed a csillagok ezreit?

Fényük, mint szűrt tej, lágyan ömlik

villanó házon, templomormon,

s a holdsarló mint görbe hátú,

ellustult vén kandúr dorombol.

 

Elszállt a pille – belefáradt.

Meglegyintette szempillámat

az álom feledtető szárnya.

 

Nem rád gondolok utoljára.

Vagy mégis? Sötét palettámra

rácsöppen szöszke s barna lánykánk

parányi, nedves, piros szája.

 

 

Tűzpalota [82.]