L. Gály Olga

 

 

VÉRT NÉLKÜL

 

Mégis eljött egy új tavasz.

Kellett, hogy jöjjön, mégsem vártam.

Csupaszon, mint egy újszülött,

kerestem helyem a világban.

Támaszt keresett két kezem,

hányódtam árny és fény között,

teli emlőért sírt a szám,

akár egy vak macskakölyök.

 

Valaki mondta: nézd szegényt,

milyen esett, gyámoltalan.

S egy másik: ugyan, sose féltsd,

mindünknek ilyen sorsa van.

Megszül, életet ad anyánk,

s mi sírva fogadjuk e tényt,

hogy kezünk van, mely támaszt vár,

és ajkunk van, mely enni kér.

 

Csupaszon, mint egy újszülött,

vért nélkül, mint ókori isten,

megyek az új tavasz elé.

Nézzétek, ez most minden kincsem:

a dallá szépült zokogás

s az ökölből simult tenyér.

E két tenyérrel fogom át

a világot, mely belefér.

 

 

Szívdobogás [50.]