Zsonát Creative Commons License 2018.06.11 0 0 43728

L. Gály Olga

 

 

HETEDÍZIGLEN

 

Valamikor minden az enyém volt –

belőlem fakadt, mint földből a kenyér.

Karjaim közé futottak a fák,

nekem lángolt a nyár, lehelt az avar illatot.

Valamikor minden az enyém volt.

 

Most már nincs szent kötődés – könnyű lettem.

A messzi oly közel, s mi itt volt, tovaszállt.

Gondjaim nyája kölcsönréten legel,

fejem fölött egy pillanatra áll csak meg a felhő.

Most már nincs szent kötődés – könnyű lettem.

 

Hiába lett volna minden – gének csordulása?

Lágyságok, háborgások, időtlen éjszakák?

Nem érem fel a fán a magas ágakat.

Lehemtől ért gyümölcsét mint óvjam jégveréstől?

Hiába lett volna minden – gének csordulása?

 

Hetedíziglen bukkanok fel a semmiből –

ezüst csilingű csengő, riadt őzgida.

Porló havakat tükröz majd e szempár,

de ha egy szikrányit ment is át a volt tüzekből –

hetedíziglen bukkanok fel a semmiből.

 

 

Szívdobogás [49.]