1145-ben hosszú idő után hallatott magáról ismét Kálmán kitagadott fia, Vlagyimir Monomah kijevi nagyfejedelem unokája Borisz/Borics, legalábbis elbeszélő forrásainkban ekkor tűnik elő újra. Freisingi Ottó leírásából ismert, hogy ekkor II. Ulászló (Vladiszlav) cseh király közvetítésével III. Konrád segítségét kérte a magyar trón megszerzéséhez. A német király szívesen látott volna a magyar trónon II. Géza helyett egy vazallus uralkodót, ezért megengedte Borisznak, hogy bajor és osztrák területen – II. Henrik bajor herceg és osztrák őrgróf hathatós támogatásával – zsoldosokat toborozzon. Ezek élén Borisz 1146 áprilisában meglepetésszerűen betört az országba, és elfoglalta Pozsony várát. A II. Géza és Belos/Belus bán vezette magyar hadsereg azonban visszafoglalta a várat, és szeptember 11-én a Fischa menti csatában súlyos vereséget mért Borisz és Henrik seregére.
Közben Clairvaux-i Szent Bernát gyújtó hangú beszédeinek hatására fegyvert ragadott a német király, hogy a bajba jutott szentföldi keresztényeket kihúzza a pácból. A katonák összeszedésével nem sokat bíbelődtek, 1147 júniusában már a magyar határnál állt a had, s bebocsátást kértek. A fél századdal korábbi incidensek hatására Géza nem csekély fenntartásokkal viseltetett az agresszív stratéga hírében álló III. Konráddal szemben, végül aztán kötélnek állt, és beeresztette két vazallusa, II. Ulászló cseh, illetve IV. Boleszló (Bolesław) lengyel fejedelem, valamint a nemrég elpáholt Henrik herceg-őrgróf kíséretében. A német nemesség élén Konrád unokaöccse, a későbbi nagy császár, Frigyes sváb herceg állt, a sereg lotharingiai részének élén pedig István metzi és Henrik touli püspökök. A seregben volt a Baseli, a freisingi, a regensburgi és a passaui püspök, Henrik bajor herceg és fivére, Welf.
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=76306130&t=9166671
Borosy András–Laszlovszky József: "Az átvonulás nem volt valami barátságos. Nagyobb összetűzésre nem került sor, de ennek ára az a rengeteg pénz volt, amit Konrádnak a magyarországi egyházak kényszerű adományaiból kifizettek. A kortárs és szemtanú, Ottó freisingi püspök szerint Konrád pünkösd ünnepe után kelt át a Lajtán, serege egyik része hajókon a Dunán, másik része pedig a szárazföldön haladt tovább. A második keresztes hadjárat legrészletesebb leírását nyújtó krónikás, Deuili Odo (Otto de Deuil) szerzetes munkájában főként ura, a valamivel Konrád után érkező VII. Lajos francia király tetteiről számol be, akinek átvonulása némileg barátságosabbra sikerült. II. Géza magyar király még »atyafiságra« is lépett vele. VII. Lajos vállalta II. Géza újszülött fiának, a későbbi III. Istvánnak a keresztapaságát. Géza ajándékokkal halmozta el vendégét, s elkísérte az ország határáig. Az átvonulás során Géza megtudta, hogy a trónkövetelő Borisz, Kálmán második feleségétől, az orosz Eufémiától született, de Kálmán által el nem ismert fia a francia táborban tartózkodik, ezért azt követelte a francia királytól, hogy adja ki őt. Lajos a menedékjogra hivatkozva elutasította ezt, és Géza tiltakozása ellenére kimenekítette a trónkövetelőt az országból. A seregben tartózkodó királyi káplán, Odo szerint a sereg tizenöt nap alatt vonult át az országon. Itt semmilyen kárt nem szenvedett, s nem kellett félnie az emberek rosszakaratától. Még az ország határain túl is kaptak élelmiszert Magyarországról." (In: Laszlovszky József–Majorossy Judit–Zsengellér József szerk.: Magyarország és a keresztes háborúk – Lovagrendek és emlékeik; Attraktor, Máriabesenyő–Gödöllő, 2006, 84.)
VII. Lajos állítólag nem tudott róla eredetileg, hogy Borisz a táborában tartózkodik – ha igaz, néhány francia nemes segítségével lopózott be oda. A Képes Krónika szerint: „Később aztán Geycha király egy Gurk [Gyürk] nevű vitéz jelentéséből értesült arról, hogy Borich, Kálmán király fattyú fia Franciaország királyának kíséretében van. Ekkor követeket küldött hozzá, mondván: »Nem szép dolog rosszal fizetni a jóért, nem illik hozzád, hogy védelmezd azt, aki az én életemre tör.«” (Bellus Ibolya fordítása)
