Afrikaans8 Creative Commons License 2018.06.06 0 0 3216

"Abú Hámidra alapozta az érvelését, aki három helyen emlegetett magrebieket: a Volga-deltában épült Szakszínban, másodszor Kijev vidékén, végül harmadszor Magyarországon"

 

Mivel المغرب‎(al-Maɣréb) egyszerűen 'a Nyugat', véleményem szerint nem érdemes túlkombinálni, hanafita meg siíta muszlimoról stb. értekezni, adott szövegkörnyezetben nyugati vagy nyugatabbi eredetű mohamedánokat ért alattuk al-Garnáti, éspedig – ez itt a lényeges – a hwárezmiekhez (خوارزم‬‎Xvârazm) képest. Felesleges tehát ebben az esetben etnikumra és belső vallási irányzatra, szektára találgatni, al-Garnátinál a magrebiek európai, Volgán inneni mohamedánok, a kálizok meg keletiek, ázsiaiak. Hangsúlyozom, az említett szerző szóhasználatában, vagyis ez csak az ő két művének terminológiájára áll. Ezeket a terminusokat ha nem is következetlenül, de mindenki más-más logika szerint használta.

Előzmény: Afrikaans8 (3211)