hgbfdhgfjghj Creative Commons License 2018.05.31 0 0 14124

Most is arra gondolok. Kezdem megutálni az életet, pénzről és az örökös körforgásról szól az egész(felkelsz, eszel dolgozol, alszol stb.), van még egy betegségem is ami gyógyíthatatlan, és félek attól, hogy súlyosbodik. Régebben szerettem segíteni az embereknek, mostanában már ez a segítség vágy lángja is kezd kihunyni. Eddig ez legalább motivált. Rengeteget szorongok sok foson mentem keresztül, és a legtöbb körülményt nem én, hanem a velem együtt élő/körülöttem lévő  emberek generálták. 4 évvel ezelőtt majdnem kinyírtam magam, az eszközöket is beszereztem, és arra is összegyűjtöttem a pénzt, hogy eltudjanak kaparni, de végül nem tettem meg. Megpróbáltam változtatni, valamennyire sikerült, a múltat lezárni és a visszahúzó közegből kiszakadni. De eléggé elszigetelődtem. Ez egészen jól ment szeptemberig, amikor történt egy eset, ami feltépte a sebeket és azóta csak vergődök, jártam pszichológusnál, de neki se tudtam megnyílni teljesen, és a pénzem nagy részét a szeptemberi esetre, meg a pszichológusra kilapátoltam. Ennek hatására még szarabbúl érzem magam, és kezdenek visszatérni a 4évvel ezelőtti gondoltok, nem tudom mit tegyek, teljesen roncsnak érzem magam, és csak vergődök egyik napról a másikra. Vizsgák előtt állók, azt se tudom, hogyan fogom tudni minimum a kettest összekaparni. Nem motivál már semmi.