fantal Creative Commons License 2018.05.27 -4 3 4120

Az miért a "mundér becsületének védelme" hogy valaki, aki belelát ezekbe a folyamatokba, az leírja az igazságot? Elhiszem, ez pár emberenek böki a csőrét, mert nem passzol bele a "minden szép és jó lenne, ha nem lenne a Noszi, és a MÁV/állambácsi öntené dézsával a pénzt a nosztalgiázásba".

 

Csakhogy. Az állam/MÁV ebből kifarolt 1990-ben, és nem, nem akar ebbe visszatérni. Senkk nem fogja dézsával önteni a pénz6t. Ez nem Csehország, nem Szlovákia. Ezért jött létre a Noszi 1993-ban, mert a MÁV ezt a muzeális járművek ügyét lerázta magáról, mint Bodri kutya a vizet.

Mára úgy megváltoztak a körülmények még ehhez a 25 évvel ezelőtti állapothoz is, hogy a jelen hazai viszonyok között nem tudna működni az országos hálózatra kilépő nosztalgiaforgalom sem.

 

És ez a muzeális járművekkel végzett nosztalgiaforgalom a Kft. által csak úgy tartható fenn, ha a muzeális járművek veszteséges üzemét az oly' gyűlölt Schlieren kocsis élményvonatozással, a Gyertyafény Expresszel, a Danube Expresszel és főleg az áruszállítással (anyagolással) egészítik ki.

 

Természetesen ezt mind abbahagyhatná a Kft - csak mondjuk a következő évben már nem közlekedne egy gőzmozdonnyal vontatott nosztalgiavonat sem...

 

Amúgy a "gazdag szomszédban", Ausztriában is súlyos válságban van a nosztalgiázás, a Wiener Zeitungban volt egy riport a strasshofi múzeum vezetőivel, akik arról panaszkodtak, hogy állami támogatás semmi, van egy kis pénz az alsó-ausztriai tartományi parlamenttől, meg a civilek adományai; de ezek csak arra elegendők, hogy a üzemképes járművek állagmegóvását elvégezhessék, fedett helyen legyenek, de pl. új tárolócsarnokot építeni nem tudnak a szabadban tárolt értékes kocsiknak. Az ÖBB rákényszerítette őket a múzeum területének megvásárlására, emiatt hatalmas bankhitelt kellett felvenniük.

Lassan már ki sem tudnak menni a vonataikkal fővonalra, mert az ÖBB a  felsővezeték károsodásának indokával , a gőzmozdonyok alacsony sebessgére való hivatkozással, tűveszélyességére való hivatkozással lassan mindenhonnét kitiltja a gőzösöket.

Előzmény: vasútfanatikus (4118)