Pathmaster Creative Commons License 2018.05.17 0 0 1993

Tehát szerinted a Máté 19,3-12 versek arról szólnak, hogy Jézus szerint felbonthatatlan a házasság, és nem arról szólnak, hogy a házasság intézményében perfekcionista módon megvalósuló egymáshoz ragaszkodásnak milyen képtelen következményei vannak.

 

Ezért az alábbi történet alapján szeretném a véleményedet kérni.

 

A második világháborúban történt, hogy egy egyszerű falusi fiatalembert néhány hónappal az esküvője után besoroztak katonának, ahol a legalacsonyabb rendfokozatban szolgált egészen addig, amíg az alakulata hadifogságba nem került. Ezt követően a hadifogolytáborban tífuszjárvány tört ki, amiben ő is megbetegedett, és már az orvosok is lemondtak róla, és már a ravatalozásra előkészítettek közé helyezték, amikor valaki észrevette, hogy még él. Visszavitték a betegek közé, ahol hosszas lábadozás után végül is teljesen felépült, és visszakerült azok a hadifoglyok közé, aki eredetileg az alakulatához tartoztak. Egy idő után a hadifogolytábor őrei közül valakinek feltűnt, hogy valami nem stimmel a személyi igazolójegyével (katonai szlengben: dögcédulájával). Elindult egy nyomozás, és kiderült, hogy amíg ő öntudatlan állapotban feküdt a ravatalozásra várók között, egy számára idegen katona lecserélte a dögcéduláját a sajátjával; aztán ez az idegen katona is elkapta a tífuszt, és ő viszont bele is halt a tífuszba; majd ezt a katonát el is temették, de a haláláról és a temetéséről végig tévesen a nála lévő a személyi igazolójegy alapján írták az adatait. A tífuszból fölépülő katona viszont amúgy sem szívesen olvasott, és ezért nem tűnt fel neki, hogy egy számára idegen katonának a dögcédulája van nála. A lényeg az, hogy a dögcédula elcserélődése viszonylag sok idő múlva (kevéssel a katona hazaérkezése előtt) derült ki.

 

Mindennek az lett a következménye, hogy a hadifogolytábor közben tévesen értesítette a katona hazájának hadügyminisztériumát a katona haláláról, akik hivatalosan továbbították a hírt a katona családjának: a szüleinek, és az akkor még gyermektelen feleségének. Ezt követően, amikor kiderül a tévedés, akkor a hivatalos hatóság ismét értesítette a családot arról, hogy a korábbi értesítés téves volt, és a családtagjuk hamarosan hazatér. A hazaérkező katonát a vasútállomáson várták a szülei, de az egykori felesége nem volt a várakozók között, mert időközben újra férjhez ment, és az új házasságából már gyermeke is született. A legény falujában mindenki római katolikus vallású volt; így az egykori feleség is, és mind a két férje is római katolikus volt. Mind a két házasságot a falu római katolikus templomában tartották. A két férfi ismerte is egymást. A régi férj teljesen megértette az egykori feleségét, aki a hivatalosan közölt halálhíre után teljesen jóhiszeműen tekintette magát özvegynek, és azt is elfogadhatónak tartotta, hogy az egykori felesége azzal a férfival éljen, akivel közös gyermeke van. Valójában a hazatérő katona is, az egykori felesége is, és annak az új férje is teljesen egyetértettek abban, hogy mindhármuknak az lenne a legjobb, ha az előző házasságot érvénytelennek minősítenék az egyházi és a polgári hivatalokban; amivel lehetővé tennék azt, hogy a hazatérő katona újra megházasodhasson.

 

Szerinted ebben a helyzetben mi az Istennek tetsző döntés?

Előzmény: Eklatáns Béla (1992)