"Útközben egyszer csak vékonyka kis hang szólít meg minket balról: „Tetszenek kérni limonádét?”
Egy ház kapujában három kisgyermek ül, hevenyészett kis asztal, rajta poharak, limonádé, pár csoki, egy keksz, focis kártyák, megindító volt látni, hogy a gyerekek szinte mindenüket kihozták ide egy kis pénz reményében.

Annyit iszom a 25 forintért árult limonádéból, amennyit csak tudok, egyébként nagyon finom volt, veszünk csokit, és még egy Tottis focis kártyára is szert tettem. (Őt legalább láttam élőben is gólt rúgni, még 2005-ben.) Egy kis fagyira valót is hagytunk nekik, az egyik kis gyerek már szaladt is befelé:„Anya, anya!”

Ilyenkor el lehet gondolkozni azon, ki, mit nevez szegénységnek, és picit visszarendeződik az ember értékrendje a normális kerékvágásba."

Idézet Ódorvári kolléga,újabb remek becsűjéből és szorosan kapcsolódik a témához,gondolom magyarázatra sem szorul. Nem is hinnénk,hogy az ilyen gesztusokra mennyire szükség lehet,de ezeket észre kellene venni.Arra azért kíváncsi lennék hány sporttárs követte Hobóék példáját.?