takacs.ferenc.bp Creative Commons License 2018.05.14 0 0 313

Szó nincs arról, hogy nincs célja az életnek. De ezt a célt senki emberfeletti lény nem mondta meg, és soha nem is fogja megmondani. De feltételezhetjük, hogy a létezésünk maga a cél. Mind emberileg, mind emberiségileg, mind élőlényként, és talán még anyagként is. Ezek vagyunk, és ezt a létet kaptuk ajándékul a tudatunknak, ezt kell szeretni, nincs ezen kívül semmi más, a túlvilágról szőtt mesék, meg a jóságos télapó a virgácsával gyerekeknek való. A véletlen szerepéről hiányosak az ismereteid. Az csak egy apró részlete az evolúciónak. Az életed egyetlen napjának eseménye, hogy a sok billió sejted egyike osztódik, és ebből lehet esetleg egy új utód. Itt sok múlik a véletlenen, hogy milyen lesz az utód. De az életed nem csak ebből a sejtből, és ebből a napból áll. Hosszú évekig tart, amíg eljutsz ide, és a sok véletlen, vagy törvényszerű nehézséget leküzdve erre, és ezt követően az utódod megvédésére sor kerülhet. Találkoztam sok olyan hívővel, akik az intézményes vallást elítélik, és éppen a kvantumelméleti véletlenben sejtik az isteni beavatkozás lehetőségét. Mások meg az ősrobbanásban elvetve látják külső a célzatosságot. Én meg azt mondom, hogy nincs értelme olyan hipotézisekben hinni, amelyekre semmi bizonyítékot nem szerezhetünk.

Előzmény: ketni (311)