Zsoboz Creative Commons License 2018.05.13 0 0 303

Persze lehet hogy félreértem (mint ahogy lehet, hogy te is, mivel ingoványos talajon vagyunk, semmi különös, "csak" a világ megmentéséről társalgunk ugyebár ;)), pusztán szubjektív értekezések voltak, de egyébként máris elveszünk a bár fontos, de nem perdöntő részletekben és kezdjük a fától az erdőt nem látni...  Az aboriginalok különböző talán harci, talán nem, testfestését manapság láthatod tudtommal; de Tudod-e azt, hogy mikor jelent ez meg pontosan, a hódiítók előtt vagy után és ha utána, akkor mennyi idővel? Van e bármi tény a birtokodban, a leigázásuk első pár száz évéből? Amikor odaértek a gyarmatosítók az abókhoz, hogy néztek ki hogy éltek, hogy fogadták őket, milyen felszerelésük volt vagy nem volt stb? Az amerikai indiánok jelentős része (valaha talán szinte  mindi?) is teljesen hasonló, pacifista animista, természettel- és egymással szimbiózisban és harmóniában élő népek voltak (mellesleg ők az ausztrálok ősei állítólag (ha az ősember vándorlását nézzük); ez is érdekes, az őskorban az amerikai kontinensről népesült be óceánia és Ausztrália is vagy százezernyi évekkel ezelőtt.) A dél- és közép-amerikai dzsungelekben ma is találhatók természeti népek, akik agresszió mentesek, nem harcolnak hanem elbújnak elszaladnak inkább bárki jön (ilyen vad helyen mind eme dzsungelek, hogy tudtak így túlélni vajon ugyebár... merül fel a kérdés... de hát nem is olyan könnyű megközelíteni őket nyilván. A neandervölgyiek akik szintén százezernyi éven át domináltak Eurázsiában is preferálták a békés bölcs kooperációt és nem támadtak (a fejlesztésre fordított tudást és energiát nem a fegyvereik, hanem a hasznos használati tárgyaik, épületeik, orvoslásuk és hasonló kényelmi dolgokra fordították, harcot-agressziót ők is csak a vadászatra alalmazták, de voltak már akkor úgymond vega törzsek nagy számban, akik már akkor kb 100-200 ezer éve elvetették a gyilkolást és nem errek húst, ha jól tévedek) ellenben az érkező vad Homosapiensekkel, akik nem csak őket támadták, hanem pusztító dúló fosztogató, körneyezetet felélő nomád vándorlásuk során a törzsek folyamatosan egymással is hadban áltak, ha összetalálkoztak valakivel, mindegy ki volt az, idegen máris támadtak, győzött a "jobbik" (és sok esetben fel is zsabálták a hullákat is ugyebár); e két mentalitás ugyebár predesztinálja, a végkifejltetet, mire a Neandervölgyi megtanult (volna) hatékonyan harcolni, már le volt igaázva, rabszolga volt vagy halott.... aztán pár évtízezred alatt eltörölték őket a kontinensről... Amit elemeznénk, hogy az ember faji alaptermészete a genomjába írva, hogy úgymond gyarló, hogy egyrészt szükségszerűen a társadalom mindig két részből áll, egy agresszív, offenzív, harcos gyenge empátiával és morállal bíró (a természetet nem tisztelő és nem óvó, nem takarékos, hanem pazarló) zsarnoki jellegű halmazra és egy ezzel majd pontosan ellentétes lelkületű, békés kooperatív bölcs empatikus halmazra osztódik automatikusan.
Te azt mondod ez az emberi lény alapvető természete, amit én meg nem fogadok el. Lényegében ez a vita tárgya; és az abók, pusztán egy példa jellegű érv akart lenni (talán rossz érv, akkor sajnálom szégyellem, de talán azt beláthatjuk, hogy még ma sem vagyunk teljesen tisztában a kultúrájukkal, pláne a pontos őstörténelmükkel) és valójában azt viszont tudjuk, hogy a bolygón a régi időkben számos más helyen éltek meglehetősen hasonló pacifista humanista népek és törzsek, szinte teljesen agresszió nélkül (max vadászat ugyebár. egymás ellen nem fordultak, ember nem volt embernek farkasa; mint ahogy pl a Neandervölgyi sem harcolt, max megtanult idővel, mert kénytelen volt a túlélésért, önvédelemből felvenni a támadókkal a harcot (ahogy nyilván az abók is idővel szintén és talán csak emiatt láthattad fegyverzetben harci díszben, mert azt már azután fejlesztették ki illetve lesték el a túlélők, amikor a gyarmatosítók jobbára kiirtották és rabszolgasorba hajtották őket és elvették a földjüket ugyebár, ahogy egyébként sok amerikai indián törzsnél is pontosan ez történt! Namost akkor hagyjuk az abókat és inkább a Neandervölgyiekről beszéljünk, róluk ugyebár többet tudunk, kb 100 ezer évig domináltak ugyebár az európai kontinensen. Egy ilyen hosszú időn át sikeres, fejlett és elterjedt rassz, akik technológiája (leszamítva a hadi-harcit és a nyelvet ugyebár), messze fejlettebb volt a Homo Sapiensénél. (a megalitikus építkezés, a kőkörök korszaka ma is vita tárgya, hogy tána már az ő kezük nyoma)
De az offenzivitás győzött, az jött ki az evolúciós kontraszelekcióból felülkerekedve. Hogy lehet hogy a Neandervölgyinek fejletlenebb volt a nyelve és nem tudott harcolni (csak vadászni), kb százezer év fejlődés után sem? Talán mert olyan bölcs rassz volt, hogy a "sok beszédnek sok az alja" elvet alkalmazták? Viszont a folyamatosan harcban álló, offfenzív vad törzsek nyelve kénytelen volt fejlődni, mert nekik a túlélés záloga a jó kommunkáció volt (ahogy még ma is a sikeresebb hadsereg főleg a kommunikációja miatt az)... A vallás fontossága igaz, amit kolléga harsog itt... legalábbis a múltban nagyon az volt! Nagyon tudja a vadembert motiválni és lelkesíteni valami megfoghatatlan láthatatlan misztikus cél, ha ügyes agymosást építettek fel köré... és bizony ebben is a Neandervölgyi és az abók is hátrányban voltak, mert nem hazudtak egymásnak!
A tökéletes vallás mindig átverés tömegmanipuláció, ezt ma már minden értelmes, agymosások zárványaitól tiszta elméjű gondolkodó biztosan tudja! 
Célja sokak tévhitével ellenében, nem az hogy fegyelmezze a tömeget elsősorban (bár ez a hatása vitathatatlan és hasznos lehet társadalmi szinten nyilván, ha más mód nincs a populáció birtokában helyette, ami elég sajnálatos persze....), hanem csakis egyetlen egy dolog: hatalom gyakorlás, hatalom fenntartás, a tömeg fölötti uralom biztosítása és semmi más! És ugyebár itt máris egyház(ak)ról beszélhetünk. (s a vele összetartozó elnyomó urbanizációról és önkény-elitizmusról, amiben amúgy ma is élünk... nyilván másféle alternatívájában, mint az őskorban, de mint már írtam, a lényege változatlan maradt) Az abóknak is volt animista illetve panteista hitrendszere; a legfontosabb ismérve a tiszta szellemű népeknek hogy a vallásukban sincs semmiféle agresszivitás, noncs mészárlás, nincsenek félelmkeltő jelképek... akkor most tessék csak gondolni a bizonyos "nem pogány" modern vallásokra? Ja? Hogy tömény horror, mészárlás, gyűlölet mindegyik..? De érdekes nem..? Ezen folyamatok mögött már az őskorban is nyiván ott álltak a szürke eminenciások (ugye milyen jól beivódott a köznyelvbe, a klérus mindent átszövő mételye és ármánya...), akor még varázslók voltak (és nem sámánok), már korai időkben, az első misztikus azaz inkább misztifikáló vezetők közt megjelent a fekete mágus és a jó mágus; előbbi a hatalmat szolgálta vagy inkább magához ragadta, legalábbis erre törekedett mindig... (a mindenkori zsarnoksággal szorosan együttműködött vagy éppen ahol lehetett egyenlő volt vele) és történelmi léptékben ők győztek, ma is a szellemi uralmuk rabigája alatt senyved, nyomrog, rabként az embertömeg (s többségét sikerült úgy megkábítani, hogy észre sem veszi ezt, boldogan hajtja a fejét rabigába egy szendvicsért akár)... ennek hatása alatt van sajnos szegény ketni kolléga is... de nem tehet róla, az emberiség kb 90%-a ebben sorstársa, tehát nem egy kirívó dogol, nem kell szégyellni... A vallás nagyon fontos mindaddig, amíg igazságot, valóságot valóban meglátó megismerő, tényeket tisztelő tudományos alapu civlizáció nem lesz. A tudomány nem vallás és egyház ellenességet jelent, de azt jelenti, hogy teljes szekularizáció szükséges... imával még senki nem épített semmilysen gépet, és nem végzettel egyetlen életmentő műtétet sem, primitíven fogalmazva a fejlett ember pontosan tudja, hogy miukor van helye (ha már muszáj, mert olyan kultúrban kénytelen élni ahol ez még tömegigény) az imának és mikor nemhogy nincs, hanem kimondottan ártalmas és káros! Nos természetesen az elitizmus természetéről beszélgettünk, most is, hiszen vallás és egyház, az elitizmus fundamentuma... (ez még mindig csak a problémáa taglalása továbbra is és nem a megoldás kutatása sajnos) A többiről lényegében már sokat leírtam (itt a topikban egyébként sok év alatt régebben is), nem ismételgetném, ha nem muszáj... a "megoldásom" fel van vázolva tehát... kinek szeme van rá, látja... Egyszer talán érdemi vitapartner is felbukkan valamikor valahol, akivel meg lehet ezt beszéni objetkíven, pártatlanul, indulat és személyeskedés nélkül... ;)

Előzmény: takacs.ferenc.bp (296)