Synchronized Creative Commons License 2018.05.12 0 0 461

Én is nagyon bírtam Nagy Józsefet. Nekünk elektronikát tanított, bár a tárgyat talán pont akkoriban nevezték át, de ez mindegy. A lényeg, hogy a szokásos  menü volt: bipoláris tranzisztorok, FET-ek, MOSFET-ek. Meg persze ezekből mindenféle kapcsolások, számítások.

 

Engem érdekelt a tranzisztortechnológia, de az osztály nagyon hamar megutálta az egész tárgyat. Szerepet játszott az is, hogy az elektrotechnikánál egy fokkal bonyolultabb volt, de az is, hogy néhány dolgot nem tudott átadni. Ő nyilván értette, hogy miről van szó, de néha már fogalmi szinten elakadtunk, hogy mi az értelme annak, amit számolunk meg amiről szó van.

 

Egy dologra nagyon konkrétan emlékszem: amikor szó volt a tranzisztor munkapont beállításáról, egyszerűen nem fogtam fel, hogy az micsoda, minek kell, mi az értelme. De nem csak én, nagyjából senki. Az az érdekesség, hogy volt egy ismerősöm, aki egy egy másik műszaki szakközépiskolában (Puskásnál egyértelműen gyengébb :)) ugyanúgy tranyókról tanult és ő sem értette, hogy ez mi... Aztán beszereztem a könyvtárból elektronikai könyveket, össze-vissza lapozgattam, néztem ábrákat, és egyszer csak megvilágosodtam. Pedig tényleg nem bonyolult, ennek ellenére nagyon nem ment át. Viszont utána ő is látta, hogy szenvedünk, és újra nekikezdett (akárcsak Alapiné), és másodjára már érthető volt. Az egyetlen gond, hogy ekkor már túl késő volt, és a legtöbben csak valahogy túl akartak lenni az egészen.

 

A többi osztálynak Prusi tartotta ezt a tárgyat, és egyszer valahogy úgy hozta a sors, hogy az AudMax-ban összeült az egész évfolyam. Már nem tudom miért, de a lényeg, hogy ő is érzékelte, hogy ez a tranzisztor téma sok embernek nem megy. És elkezdte a kályhától. Szinte a nulláról kezdte az egészet és valami elképesztő érthetően elmondta a műkédésnek az alapjait. Nem emlékszem már, meddig jutottunk, de ott érződött, hogy igen, ezt valahogy így kéne előadni... :)

 

Mindenettől függetlenül én nagyon bírtam az öreget, sőt, szűkebb körben rendszeresen parodizáltam is :D Sokszor látszott rajta, hogy nem veszi túl komolyan magát és nagyon jó beszólásokat eresztett el :) Az elektro füzetembe hátuljára el is kezdtem felírni, több oldalnyi Nagy József aranyköpés jött össze (hmm, lehet, hogy valahonnan elő kéne kaparni, hátha megvan). Rajta kívül egy tanár volt még, akinél beszólásgyűjteményt vezettem. Szóval a szórakozás az adott volt, ha már a tranzisztorokat gyűlöltük :D Na jó, én nem gyűlöltem, nem is buktam meg belőle, de ott nagyjából látszott, hogy az elektro iránynál magasabb szinte kell váltanom, szóval inkább elkezdtem a programozás, informatika felé menni.

 

Most hirtelen eszembe jutott egy nagyon tipikus NJ megnyilvánulás: "[...] Hőmérsékleti feszültség, magyarul temperatúra potenciál". Magyarul :))) Lehet, hogy előkeresem azt a füzetet...