Ott kellene kezdened, hogy a mai fogalmakat és jelentésüket nem vetíted 300 évre vissza.
Ez nem az a "szabadság"harc volt, amit mai fejjel beleképzelsz.
A hds. tömegbázisának egyik részét adó parasztok a jobbágy sorból való kitörést és egyéni-kollektív kiváltságokkal megerősített szabadságjogok megszerzéséért harcoltak. A másik résznek - ex végváriak, hajdúk, katonaparasztok - meg már ez megvolt, de a török háborúk elmúltával és a nemesi-központi hatalom erősödésével ezen szabadságjogok megvédéséért fogott fegyvert. Hasonló motiváció a városi-mezővárosi rétegnél is megvolt. A nemesség az erősödő központi hatalom és az általa beültetett idegen nagybirtokosokkal szemben védte a nemesi szabadságjogait, elsősorban vármegyei szinten. A főurak esetében meg leginkább egyéni sérelmek, hatalomból való kiszorulás játszott szerepet, ők nagyobb beleszólási szabadságot akartak az országos ügyekbe. Az eltérő társadalmi csoportok teljesen másképp értelmezett "szabadság"-okért küzdöttek és az egyik legfőbb belső társadalmi problémája pont az volt a mozgalomnak, hogy ezeket a szabadságokat egymás érdekeit sértve, egymás kárára szerezhették meg. Amíg találtak közös kapcsokat - pl. vallásszabadság védelme a protestánsok részről, császári adózási-katonatartási túlkapások - addig fenntartható volt a szövetségük, de amint megjelentek ugyanezek a vallási, adóztatási, katonatartási problémák kuruc oldalon is a bomlási folyamat is felgyorsult.
És egyébként a szabadságért harcoltak a labanc oldal hazai szövetségesei is. A rácok egy rendi magyar államban jó esetben is betagozódva a vm-i szervezetbe, jobbágysorba süllyesztés rémképével néztek szembe, de pl. az erdélyi szászok is több szabadságot remélhettek a távoli Bécs tartományának német elemeként, mint egy erős erdélyi fejedelemség részeként.
A Thaly-féle vagy éppen a mai értelemben vett nemzeti szabadságért való küzdelemről szó nem volt 1703-ban, az ország szabdságáról, függetlenségéről meg annyi, hogy ahogy lentebb beszéltük korábban, Rákóczinak az is belefért 1708 után, hogy akár Budával együtt visszaadja a Hódoltságot a törököknek katonai segély fejében, csak hogy céljait elérje - legyenek azok bármilyen zavarosak, ellentmondásosak és kiforratlanok.