Most remekül vagyok, de én is allergiás voltam majd mindenre. Asztmás voltam, krónikus bronchitisem, szinte állandóan taknyos voltam,  évente 2-3 torokgyulladás, 4 tüdőgyuszi a hátam mögött (az utolsó 1973-ban), sokszor aludni se tudtam a fuldoklás miatt. Kegyetlen évek voltak. Aztán 1979-ben elegem lett a sok bogyóból, hisz ezen kívül semmi mást nem csináltak és mondtak az orvosok. Már jobban féltem a bogyóktól, mint a haláltól, rengeteg mellékhatás stb stb.

Azok a kérdések csak akkor fognak eloszlani, ha gyakorolsz, sokat, nagyon sokat. Aztán vagy így vagy úgy – de valamit megtudsz, megtapasztalsz. Ha rossz elhagyod, ha jó akkor folytatod. Így találhatsz több jó dolgot is, amit aztán könnyebben tudsz használni, mint azt, amit mások mondanak, vagy ajánlgatnak Neked. Persze, az úgy van – gyakorlás közben meg utána egy bizonyos ideig marad a hatás. Aztán visszaesik. Azt kell elérni, hogy ez a hatás minél tovább tartson és minél kevesebb idő alatt elérhető legyen. Ha mondjuk 15 másodperc alatt meg az eredmény és aztán fél óra jó – akkor az simán tartható egész nap. Az holtbiztos, hogyha egész nap figyelnél (vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy tudatosan jól lélegeznél) – akkor sokkal jobb is lehetne.

Igen 40 mp felett, de inkább 50-60 mp felett már gyakorlatilag minden bajod elmúlhatna, vagy legalábbis majdnem teljesen elmúlna. Így talán az allergiád is. Huh, az a 15 mp nagyon kevés, nekem például kb 90 mp. A belinkelt videóban elhangzott állítások igazak lehetnek.

Én 2003-ban kezdtem el véletlenül foglalkozni a légzéssel, meg a vibrációkkal – mindenféle információ nélkül. Csak úgy a magam meglátása szerint, de nagyon javulni akartam és minden oldalról megvizsgáltam a légzést és a vibrációt (gyors, de pici mozgást) is, kisérleteztem stb. Könyveket a légzésről csak 3-5 éve töltöttem le a netről – de mégis maradtam a saját technikáimnál. Ma már vannak cikkek, írások itt ott a vibrációról is. Képes vagyok 2 és fél perces légzőciklusra is egész könnyedén – gyakorlatilag pár másodpercen belül, tehát nem kell hosszú perceken át tekernem erre. Gyakorlatilag teljesen kifújom a levegőt és aztán így lemegyek vagy 100 lépést (közben nem lélegzek be), vagy simán így felmegyek a második emeletre (kettesével veszem a lépcsőket) s fent az első dolog nem a belégzés, hanem még egy adag levegő kilégzése, ami a felmenés közben összegyűlt a vérből a tüdőben. Én gyakorlatilag nem úgy állok hozzá, hogy most leülök vagy lefekszek és fogok légzőgyakorlatozni – hanem minden tevékenység közepette próbálom elérni, hogy jól vagy jobban, hatásosabban lélegezzek – tehát mindig tudjam, hogy lélegzek és azt jól csináljam. Így gyakorlatilag semmi különidő nem kell hozzá.