Sziasztok,

 

10 év házasság, két gyerkőc apukája vagyok, 6 és 11 évesek, fiúk...  imádom őket, ők is imádnak engem, és imádják az anyjukat is. De én már nem imádom az anyjukat, 10 éve csak a baszogatást és a beszólásokat hallgatom tőle, elegem van, már évek óta csak a gyerekek miatt vagyok még mellette.

Az asszony mint a hullámvasút: egyszer idegbeteg, és üvöltözik mindenkivel itthon, másszor eufórikus hangulatban ölelget. Ezek néha naponta, néha hetente, néha óránként váltják egymást.

Feladtam.

Mondtam hogy váljunk, mondta hogy ne. Pedálozik, de aztán mindíg jön a mindent elsőprő hullámvölgy. Aztán megint pedálozik.

Gyerekeket én hozom-viszem szinte minden nap. Vállalkozásom van, nem megy valami fényesen, ami nem is csoda, ha minden nap a főnök megy el a leghamarabb. De nem érdekel, a fiúk fontosabbak.

Már csak a papírokat kéne beadni. De nem merem: nagyon-nagyon kötődöm a gyerekekhez. Nagyon jól kijövünk egymással, a gondolkozásuk pont olyan mint az enyém. Én megértem őket, az asszony nem.

Nagyon félek hogy elveszítem őket a válással.

 

Mit tegyek?