AKROSZTICHON

 

 

B eletúr a nyári szél hajamba,

É beren fújja azt szerteszét,

K éjjel játszik futkosva, szaladva,

E l - el csitul, majd újrakezdi tettét.

 

V isszaadnám én bizony, ha tudnám,

A karatom az meglenne, úgy ám!

N a de erős, hiszen ő, a természet.

 

S zelíd és mord, akkor mikor akar,

Z enél, majd nemsokára tombol,

Í gy mutatja erejét, s hajamba mar,

V égigszalad fejemen és nevet,

E lcsitul lassan, most szerény, kedves.

M egcirógat, mint anya gyermeket,

B ékésen, és csendesen szeretget,

E elmereng rajtam, gyönge emberen,

N em érti, miért ver szívem hevesen

 

zanikó