Nem irigykedem...csak közben telt az idő. A semminél minden jobb lett volna, mert akkor tisztán lát az ember, hogy talán van segítség! Egy esély, ami elszállt, mint a pillangó! Belenyugodni ebbe nehéz, pláne akkor, ha az ember 120 százalékosan teljesítette munkáját, sok-sok beteg , valamint autizmussal élő gyermeken segített magát nem nézve!Aztán ki így, ki úgy gondolkodik!Nekem ez a véleményem, s még nem szeretnék kiszolgáltatva, másra szorulva élni!!! MÉG NEM! S megteszek mindent azért, hogy megőrizzem állapotomat, s az ebben a cipőben járó embereknek legalább lelki tanáccsal segítsek! Erről ennyit!