[...] S a majdani felújítást követően, ha nem fogják éjjel nappal őrizni, előre borítékolható a sorsa.  Bár a kezdeményezés, hogy így mutassák be a régen volt borszállítást, dicsérendő szándék. Mindenképpen érdekes kezdeményezés, és ha megvalósul igazi látványosság lesz! Én drukkolok nekik!

Annyit azért hozzátennék, hogy nincs az a drukkolás, ami helyrehozza azokat a károkat, amiket a „hazai viszonyokat ismerve” alapon megelőlegezett károgás tud okozni. Lassan húsz éve, hogy részt veszek egy olyan értékmentő munkában, ami annak idején talán méginkább úttörő kezdeményezésként indult. Emlékszem, az első években mekkora lehetőségekről maradtunk le, mennyi plusz munkánkat és pénzünket emésztette fel az, hogy páran előre „borítékolták”: a kezdeményezésünk így meg úgy fog elbukni, ennyire, meg annyira nincs esélyünk, úgymond, „a hazai viszonyokat ismerve”. Olykor még egy „ne legyen igazam, de” köntösben eleresztett kételkedés is igen konkrétan ronthatja az esélyeket. Hozzáteszem, anélkül, hogy a partvonalról beaggódó bármit is nyerhetne vele... mondjuk azon kívül, hogy lesz egy remek alkalma elsütni egy „ugye megmondtam”-ot.

A másik fontos dolog: ne várja el senki, hogy iyen kezdeményezéseknél pontosan, szőr nélkül teljesül bármilyen lazának tűnő ütemterv. Az efféle munkában nem határidők vannak, hanem feladatok, amelyeket szépen, egymás után teljesítenek azok, akik konkrétan tesznek is valamit. Olyan ütemben, ahogy az erőforrások, a lehetőségek és az előre nem ismert újabb teendők engedik. Akármennyi idő alatt is valósul meg a helyreállítás és a környezet kialakítása, mindenképp nagyon boldog leszek, ha valamelyik különvonatunkból kinézve azt látom majd, hogy sikerrel járt a kezdeményezés. Mert akkor ezzel mindannyian egy lépéssel kijjebb jutottunk azoknak a „jól ismert hazai viszonyoknak” a mocsarából.