kokesz44 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 12909

Ezeket az információkat a remény nevében tettem föl, hogy van e jövője a fórumnak!

 

 

ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ

A Bakancsos Atom Kupa OTTEB versenyéhez.

 

Mindenek előtt elnézés mind azoktól, akik az előzetesen beharangozott Szekszárdi hegyekre készült. Sajnos a terep olyan jelentősen megváltozott, hogy azon versenyt megrendezni nem lehet. Olyan nagy kiterjedésű erdőművelés történt a terepen, hogy a rendelkezésre álló idő alatt azt a térkép javításával nem tudtuk követni. Helyette „pihentetőnek” gondoljuk a kocka(ázat)mentes Paksi ürgemezőt, amely mindenki részére ismerős lesz. Természetesen lesznek meglepetések. –isten bizony nem ástam gödröket, de minden gonoszságot bevállaltam, azért lesz kint ásó!

 

A Versenyközpont a lakótelepen az Atomerőmű Nyugdíjas Klubban lesz.

 

A jelentkezéskor egy az elmúlt évben alkalmazott Versenyzőkartont kaptok. Az első pillanatban észre fogjátok venni, hogy a karton jól elkülönülő színek kiemelésével is jelzett táblázatból áll.

A személyes adatokat, az időket rögzítő, a feladatokat és az érintendő versenypálya pontjait tartalmazó rész és végül az elért eredményeket összesítő sor található. / a fórumon megtekinthető!

Szembetűnő eltérés csupán annyi lesz, hogy a szerkesztésre és a TR-ba adott időt a kartonon a TR jelű négyzetben feltüntetjük, melyet ajánlatos lesz betartani.

 

A térkép 2018. február, március hónapokban felülvizsgált, 1:7500 méretarányú, 2 m alapszint különbségű tájfutó térkép.

A felülvizsgálás illetve a javítás alapvetően a pályák ─ általunk vélt─ optimális útvonala környékét érinti.

A versenyről

A pályán szúróbélyegző található illetve a feladatnál a kihelyezett kisbója kódját kell beírni a versenyzőkartonra.

Fontos!

A versenyszabályzattól eltérve, minden bójánál jelölni kell!

Így az időmérőknél először jelöljetek, majd csak azt követően jelezzétek az érkezési időtöket. A jelölés elmulasztását nem fogja igazolni az időmérőben való írott rögzítés. A jelölés elmaradása figyelmetlenségként 10 hp!

 

Versenypályák adatai

 

Férfi kategória                              6730m                          40m szint

Női kategória                               5470m                          40m szint

Nyílt kategória                             6340m                          40m szint

 

Ha nevezni akarsz előzetesen, most megteheted!