unartis: Creative Commons License 2018.03.04 0 0 222

A 2016-2017-es télről röviden:

Így utólag válaszolok, a tavalyi növényeim teleléséről. Tavaly  a babér, a fagytűrő leanderek teljesen vissza/tövig fagytak. Őszre szépen kikupálódott minden, mert  a babér, a leanderek is közel akkorák lettek mint voltak, a leanderek virágzása elmaradt, a pálmák is túl élték a tavalyi hosszan tartó hideget, mert szinte mind lombját vesztette a télen, a legnagyobb kínai kenderpálmám szívrügye is kijött, akkor lemondtam róla, de májusban egy eső után eltűnt  a közepében tátogó lyuk és kisebb de épp leveleket hozott, elmondhatom, hogy az összes pálma túlélte. A banán is szépen indult tavasszal. A nagy agávé töveim fagytak ki a télálló közül, ami érdekes lehet, hogy korábban -20 c°-nál hidegebbek is elviselték, de az ne tartott sokáig. Tavaly nem volt olyan nagy hideg(-16 c° volt néhány januári hajnalon), de a hosszan tartó hideg készítette ki akkor a nagyobb töveket, Az Agave neomexicana teljesen kiveszett a kertből(egy törpe változat élte csak túl), Az Agave parry var cousei, és az Agave meglacantha nagy tövek kifagytak, de az utóbbi sarjai túl élték, az előző sarjai meg a talajban vészelték át, majd tavasszal elő jöttek. Két nagy agávém telelt át, az Agave lechuguilla 3 nagy tövem, a sarjaik elfagytak, és egy Agave utahensis tövem  maradt életben! A jukkáim az összes bírta, nagyon szépen teleltek!

A fügék részben fagytak el, a nagyobb-vastagabb ágak(kb 10 cm átmérőjűek) kb 50 cm magasságig kihajtottak, a vékonyabb ágacskák(2-3 cm-esek) elfagytak!

 

Előzmény: unartis: (219)