Ejnye, mióta "nyelvészeti" és nem "származási" kérdés számodra a "finnugrizmus"?
Te tényleg nem érted, vagy csak szándékosan magyarázod félre, amit írok?
Miután László Gyula egyik gondolatát idéztem nem szó szerint, aki pl. a Kettős Honfoglalás c. munkájában arról beszélt, hogy a nyelvészetbe nem nagyon tud beleszólni, nivel nem az ő szakmája, nem egészen értem, hogy ebből te milyen logika által jutottál el hozzám?...
Egyébként, ha nem vetted volna még észre, László Gyula a finnugor származtatásról írt a már említett, és beidézett bevezetőjében, és a tan egyoldalúságáról, ami – szerinte is – uralkodó és elnyom minden más irányú kutatást. Azaz ezt az állapotot nem helyeselte. Tehát, a kérdésedre válaszolva, az a helyzet László Gyulával, hogy szerintem eléggé kritikusan szemlélte a finnugor tanokat...
(Hiszen az 5-es tankönyvben sem a nyelvrokonsággal volt a bajod.)
Egyáltalán nem a nyelvrokonsággal volt bajom.
Te azt kifogásoltad, hogy az együttélés állapotából nem következik törvényszerűen a vérségi kapcsolat, ami igaz. Viszont nem is lehet kizárni. A nyelvrokonsággal egyébként egyáltalán nincs semmi bajom, persze van ami nem tetszik benne, vagy kissé furának tartok (pl. a rengeteg szóátvételt másoktól, ami szerintem nem stimmel), de ezt inkább hagyjuk...