Van egy kis vitánk a felségemmel ( nem magunkról ). Nem nagy, de kíváncsi vagyok ki mit gondol. Feleségem testvére Amerikában él egy szintén magyar férfivel. Sajnos a sógornőm pszichiátriai gondozott. Depressziós és skizofrén. Minden évben van egy 2-3 hónapos mélyrepülése. Ilyenkor semmi ereje, nagyon sovány, halottakkal beszélget, eltömködi a lefolyókat ruhákkal, naponta cserél fogkefét és folyton azt gondolja, hogy követik, lehallgatják. Volt rá példa, hogy külföldön érte egy ilyen időszak, szó szerint úgy kellett haza menekíteni, de előtte ott külföldön egy hónapig kezelték kórházban, hogy egyáltalán repülőre ülhessen. Sajnos a magánéletében sem szerencsés. A párjával hol együtt vannak, hol külön, van, hogy egy éven belül kétszer is MAgyarországra költözik, mert nem bírják együtt. Munkája hol van, hol nincs. De általában többet munkanélküli. Ilyenkor nincs biztosítása, nem jár orvoshoz és ekkor szokott a gond lenni. 

Most egy 1 éves magyarországi kezelés után viszonylag jól van és úgy gondolja, eljött az idő, hogy gyermeke legyen. Párja eddig hallani sem akart gyerekről alapból sem. Most valamiért azt mondja, hogy legyen. Ilyen körülmények között és 40 évesen. Én minden megértés ellenére próbálom azt sugallni a család felé, hogy gondoljanak bele, ilyen háttérrel vajon ha lesz is egy nem sérült gyermek, milyen jövő vár rá? Lesz-e mindig aki gondozza, ha anyja nem tudja. És ha sérült lesz? Ki fogja őt ápolni és majd az anyját is, ha megint beteg lesz? Természetes úton úgy tűnik nem is jön össze. Most haza jönne lombyk programra, ami egy hosszabb idő lenne megint itthon. Szóval a feleségem szerint nem lehet egy nőnek megmondani, hogy ne legyen gyereke és milyen szép is az anyaság. Ilyenkor egy minimálisan szégyellem magam, de azonnal magam előtt látok egy szerencsétlen kisgyereket, beteg anyukával, távol a családtól. Még annyit hozzátennék, hogy ebben a jó időszakában is simán odaég mellette az étel, ott áll mellette és füstöl, az utcáról rohantam be a büdösre. Valamint simán nem veszi észre, hogy a gyerek veszélyeset próbál csinálni ( mármint a miénk, amikor itt volt ). Amerikából pedig képes olyat kérdezni, hogy hogy kell palacsintát csinálni, mert sehol nem talál receptet. Szóval lehet engem kövezni, de azt gondolom ez már bőven az a szint, amikor okosan irányítani kellene valahogy, hogy egy gyerek nem neki való. Pláne lombyk esetén, ahol igen nagy az esély ikrekre. Most elképzelem őt 2-3 gyerekkel....Szóval ti mit tennétek a helyemben? Hagyjam rájuk és legyen, ahogy akarják? Vagy akkor járok el felelősségteljesen, ha megpróbálom felnyitni a család szemét? Itt főleg a páromra gondolok, aki támogatja testvérét abban, hogy legyen gyereke.