medve talp Creative Commons License 2018.02.13 0 0 49

Megnéztük a Lázár-földek közepébe épült vadászkastélyt

 

Százmilliónál biztosan többe került az az impozáns épületegyüttes, amely Hódmezővásárhely mellett épült meg egy olyan területen, amelyet Lázár János anyjának földje ölel körül, a szomszédban pedig Lázár János és kiskorú fiainak birtokai állnak.

 

Á, oda csak a Lázár szűk baráti köre mehet, mindenki tudja, hogy kié az a kastély. De én őszintén megmondom, lehet, hogy butaság, a Fideszre fogok szavazni, sokat fejlődött a város, sok pénzt hozott a térségnek, meg, hogy mondjam, ezek már megtömték a zsebüket” – mondta egy helyi ember, nem messze a Hódmezővásárhelyhez tartozó Batida közelében felépített, kastélynak látszó vendégháztól, amelynek nem Lázár János ugyan a tulajdonosa, de csak a Miniszterelnökséget vezető miniszter rokonainak tulajdonában lévő földeken keresztül közelíthető meg.

 

 

A terület kiemelt intézményi besorolást kapott, és mentesült bizonyos építési korlátozások alól.

Kulik elkezdte felújítani az épületet, pedig nem állt vagyonos ember hírében,

és különösen a vadászathoz sem vonzódik. Az elkészült beruházást látva ugyanakkor az építkezés legalább százmillió forintba kerülhetett.