Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43710

Kunszery Gyula

 

 

HANGOK

 

Jaj, szörnyű itt a lárma!

Egy dzsessz harsogja szüntelen:

kislány kezeket fel…

szeretem fent és szeretem lent…

kislány… kislány… szeretem…

A rikkancs ordít: A Reggel,

A Dél, A Nap, Az Est, szenzáció,

véres gyilkosság, drámai szembesítés!

A szónok dörgi érces hangon:

új demokrácia, titkos szavazás!

Egy suhanc sziszeg: tüsszkő, tüsszkő!

Tőzsdések üvöltik: adom, adom, veszem,

dorogi gumi, Ganz-Danubius…

s egy utcasarki koldus sírja:

szegény világtalan, szegény világtalan!

Jaj, már elég, megsüketülök;

oldjátok el a köteleket!

Úgy!

 

Száz méter.

Már csak egy tompa morajt hallok,

amelyből néha még tisztán kihangzik

a villamos-csengő és autó-tülök;

a tűzoltók szirénáznak: tűz van!

 

Ötszáz méter.

Egy gyárkémény búg panaszosan:

övék a tőke, miénk a munka.

 

Ezer méter.

Éles, hasító gránátrobbanás,

tompán morajló ágyúdörgés,

a japánok lövik Pekinget.

 

Kétezer méter.

Már csak a menny dörög.

 

Tízezer méter.

Csend.

De mégse. Egy kis kápolna harangocskája

s pár szerzetes halk zsolozsmája

itt zengő harmóniává terül.

 

A földi hangok zsivajából

csak ez tör fel a magasokba,

s a világűr csodás akusztikája

mindent betöltő nagy szimfóniává

fokozza e kis hangfoszlányokat,

és az ibolyántúli sugárzásban

zengenek az ibolyántúli hangok:

Gloria in excelsis Deo!

 

 

Mai magyar költők, (1941

előtt) [107-108.]