Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43691

Kulcsár Ferenc

 

 

ÉDESANYÁM

 

1

Milyen nagy, Istenem,

milyen csúf a világ!

Angyal voltál, édesanyám,

kisleány és virág.

Milyen szép, Istenem,

milyen nagy a világ!

 

2

Anyu, olyan észveszejtő minden:

áldott kezed nyoma a kilincsen;

e négy égtájra felfeszített bolygó.

Meghalni, élni jó!

 

3

(Minden oly egyszerű, kisfiam.

A fű, az ég nő boldogan,

és szárnyalón, mert Ura van.

Halhatatlan minden, kisfiam.)

 

4

Édesanyám, halhatatlan kislány,

játszol a rettentő ég alatt;

vadgerle búg az akácon,

angyal fésüli lenhajad.

 

5

Anyu, most sziszeg, tornyosul,

süvít a szél, tutul:

Isten a kozmoszt – cirógat.

– Mit is mondhatnék rólad?

 

(Anyu, most édes az élet,

muskátlit, bánatot éleszt.

Örök útját rója a nap.

– Fésülgetem kislány-hajad.)

 

Anyu, most elragad, árad,

dühöng a szél, támad.

Dörömböl, suttog, karmol.

– Drágagyöngyök közt alszol.

 

6

Letört az Isten legszebb ága,

viola vérző virága.

Édesanyám. Édesanyám.

Egyetlenegy édes hazám.

 

Édesanyám, drága,

teremtés legszebb lánya,

könnyeim közt hová legyek –

porrá lett két áldó kezed.

 

Nincsen, aki óvjon, áldjon

e védtelen, végtelen világon.

Édesanyám. Édes.

Egyetlenegy fényes.

 

Édesanyám, árva,

világnak leghűbb virága,

egekbe szállt fényességed.

Isten áldjon! Isten véled!

 

 

Zsé arca [64-66.]