Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43679

Krüzselyi Erzsébet

 

 

AZ ŐSI NAGY KERTBEN

 

Az ősi nagy kertnek fái között járok,

   Vén gyertyánfa-lugas integet felém.

Bemegyek, s alatta merengve megállok,

   S átnézek a csöndes temetőbe én.

Közepén a templom bádogfejü tornya

   Vigyázó őrszemként messzeségbe néz,

Szerte korhadt fejfák, – sírok beomolva,

   Közöttük egy tarka tehén legelész…

 

A gyertyánfa-ágak fölémbe hajolnak,

   Besüt a hunyó nap piros sugara;

A földön lombárnyak tarkállva mozognak,

   Ha átszáll a fák közt a szél sóhaja.

Csak nézek, csak nézek át a cinterembe,

   Amott pár kicsinyke új sír domborul;

A rajtok fakuló apró kék keresztre

   A közelgő alkony bús árnya borul.

 

Odébb egy magasló barna fakereszten

   A Megváltó képe ott szomorkodik;

Rászáll egy madárka, aztán tovarebben

   A közelben hajló rózsabokorig.

Omladozó kőfal köríti e helyet,

   Fedett kapujánál pár lombos fa áll.

Oh, itten bizonnyal lel nyugalmas enyhet

   Ki szívére máshol gyógyírt nem talál!...

 

A magasló templom íves ablakában

   Megtörik az alkony piros sugara

S fájó ellentétül e csöndes világban

   Rózsaszínű, vidám fényben ég fala.

Ragyogva csillámló bádogfejü tornya

   Vigyázó őrszemként messzeségbe néz,

Szerte korhadt fejfák… sírok beomolva…

   Közöttük egy tarka tehén legelész…

 

 

Magyar nőköltők [325-326.]