"Hát eddig mindig azt olvastam,hogy a rómaiak által emlegetett,ugyanazt a nevet viselő és ugyanott élő germán törzs leszármazottai. Sose hallottam még erről a teóriáról,de nem mondanám,hogy teljesen hülyeségnek tartom mert minden szempontból hasonló germán törzsekről van szó nemigen lehet elkülöníteni őket egymástól. Bár van egy komoly érv,hogy a frisii leszármazottai legalább részben,mégpedig a népnevük :D
A szászok és a jütök kisebb része Britanniába vándorolt,az angoloknak meg egy eléggé nagy része szintén ill. talán a komplett törzs is,a frízek meg úgy tűnik maradtak az akkori és egyben mai területeiken."
Frízek is mentek Angliába meg a az angolszász migráció is átvezetett a területen. Később a frankok is elfoglalták őket. Volt elég sok jövés-menés arrafelé is.
A kontinuitással a probléma viszont nem itt van, hanem ott, hogy a 3-5. századok között a terület part menti részeit elöntötte a tenger és művelhetetlenné váltak. Az e miatti elvándorlás következtében a népesség drasztikusan lecsökkent majd később, a helyzet normalizálódásakor, leginkább angli és jüt telepesek töltötték fel a hiányt. A több évszázados hiatus a leletekben és forrásokban is jelentkezik. Így, a középkori és mai frízek csak igen csekély részben közvetlen leszármazottai a rómaiak által frisii néven ismert fickóknak. A nyelvük is zavaróan közel áll az angolhoz, nem?
(Bazelmans írt erről - természetesen leginkább a régészet oldaláról - de nem találom így hirtelen ingyenesen online, hogy belinkeljem...)