Szia Theo!
Köszönöm válaszod, vannak benne valóban megfontolásra méltó elemek.
Egyébként az elérhető adatok (lényegében többnyire becslések) alapján a keleti germán népek lélekszáma eleve elég alacsony volt, sőt ez gyakorlatilag igaz a korabeli nyugati germán népek többségére is.
Népenként néhány tízezer, legfeljebb egy-kétszázezer emberről van szó.
Az ok szerintem viszonylag egyszerű, a korabeli germán népek életmódja és mindenekelőtt élelemtermelési technológiájának fejlettsége nem tett lehetővé nagyobb népsűrűséget.
A nyugati germánok népsűrűsége és lélekszáma is lényegében akkor kezdett meredeken felfelé ívelni, amikor letelepedtek a római birodalom egykori területein és ott a helyiektől elsajátították a fejlettebb gazdálkodási módszereket.
No meg délebbre kerülve általában jóval termékenyebb területekre kerültek, mint eredeti, északi fekvésű hazájuk, ezek a területek - mint pl. Gallia északi része, Germania Superior, Britannia déli része - nagyobb népsűrűséget tudtak eltartani, mint Germania Magna vagy Scandia.
Visszatérve kifejezetten a keletiekhez, én a vandálokról 60 ezres, a nyugati gótokról 150-200 ezres lélekszámokról olvastam, ebben persze a csecsszopótól az aggastyánig mindenki benne van.
Mindkét nép masszív kisebbségben volt a lakóhelyén, a nyugati gótokról pl. azt olvastam, hogy a vizigót királyság idején Hispánia teljes népességének mindössze max. 5 %-át alkották.
A keleti gótok sem lehettek valami nagyon sokan, kb. max. 200 ezer, ez elenyésző volt a korabeli viszonyokhoz képest igen sűrűn lakott Észak-Itáliában, nem csoda, hogy 1-2 évszázad alatt szinte nyom nélkül beolvadtak az "őslakosságba".