WésoGábor Creative Commons License 2017.12.22 0 0 topiknyitó

Kedves Topikolók!

 

Ez amit itt leírok röviden, megtörtént, illetve éppen történik. Kíváncsi lennék ki mire gondol.

Párommal sok éve vagyunk együtt még nincs közös gyerekünk, de akartunk, én most is akarok.

Kezdetben minden szép és jó volt.

Van egy gyermekem az exemtől, aki már gyakorlatilag felnőtt. Régen rendezgettem gyermekem életútját,

ebben párom annyira nem volt partner. Akkor pár éve, a sok idegeskedés miatt megromlott köztünk a viszony.

Illetve nem is romlott meg, normálisan éltünk egymás mellett csak szex nem volt. Ezt részletesebben nem fejtem ki, mert hosszú. Párom akkor a neten keresett mindenféle kapcsolatokat, talált is. Persze ez rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra is. Éreztem, hogy nem stimmel valami, de túlságosan el voltam foglalva a gyerekem problémáival és igaz, elhanyagoltam a kapcsolatunkat és későn vettem észre, hogy baj van. Aztán megtaláltam mindent a párhuzamos életéről a gépen és akkor elköltöztem. Közben ő felszedett valakit akibe szerelmes lett. Telt múlt az idő, találkozgattunk, elköltöztem -visszaköltöztem, ez így ment. Ő meg hol találkozott azzal a másikkal, hol én hiányoztam, de bíztam, bízok benne, hogy minden rendbe jön, mert most is szeretem és megbocsájtottam neki. Ha nem vagyok itt hiányzom... ha itt vagyok látom, hogy máshol jár az esze. Most hogy Karácsony jön, azt mondta el szeretne még menni hozzá, mert ezt megbeszélték még régebben. Mondtam rendben, menjen. Most ott tartunk, hogy ott is alszik majd egy éjszakát. Közben köztünk nem nagyon történik semmi, de mint mondja, abból a kapcsolatból hosszútávon nem lesz semmi én meg itt vagyok és élünk mint egy pár, csináljuk a napi teendőket, szex éppúgy nincs. Ha elmegyek, mert nem bírom a helyzetet, azt mondja, de hát nem voltál itt... szingli voltam, ha maradok nem történik semmi...Nagy balek vagyok mi? 
Vélemények?