Csak sikerült valahogy befejeznem az őrült szerzetest is.

Ár szokás szerint magas, de fekete péntekkel meg egy rahedli egyéb kedvezménnyel már tűrhető volt.

-Történet: a keret élvezetes volt, a lényegi cselekménynek az eleje átlagos, a közepe lapos, a vége röhejes; az a helikopteres jelenet egy B kategóriás amcsi akciófilmben is gáz lett volna

-Stílus: a keretben és a cselekmény elején jó volt

-Szereplők: nagyon jó volt, hogy a lámák nem biodíszletek, hanem tényleges szereplők voltak, és a lord is nagy arc, a többiek szót se érdemelnek

Azt hiszem rájöttem, hogy mi a legfőbb baj az elmúlt évek termésével: alig vannak normálisan kidolgozott mellékszereplők. A könyvben legjobban a Londonban játszódó részeket élveztem, legfőképp a lord miatt. Örülnék neki, ha a következő történetben már ő lenne a segéd, mint amilyen fénykorában a pap, a vörös vagy a bajusz volt.

És a kolostort mint helyszínt hanyagolni kéne, sütött a könyvből, hogy a szerző már unja, hogy már nem tud újat mondani, már nem tud mit kitalálni. A lord úgyis kapott egy kinevezést, elrángathatná hősünket mondjuk északra, a Véresszakállú... és a Megfojtott viking... a jobban sikerült művei közé tartozott, hátha a hűvösebb klíma jót tenne a könyvnek.

És még valami: legközelebb lopják el a telefonokat vagy ne legyen térerő vagy merüljön le egyszerre az összes. Azért játszódnak ezek a történetek az isten háta mögött, hogy a szereplőket kényelmesen lehessen gyilkolászni, és hogy a tisztelt áldozatok ne nagyon tudjanak segítséget kérni vagy elmenekülni. Ha így haladunk, a vége az lesz, hogy hősünk egész nap csak ül a cellájában/szobájában/sátrában, és miközben kint sorra hullanak az emberek ő pipázgatás/whiskeyzgetés/hancúrozás közben kiguglizik mindent, aztán a szereplők 3/4ének a halála után előjön és 2 perc alatt megoldja az ügyet.